Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

Büntetőjogi Döntvénytár. 53 Indokok : . . . A magánindítvány, mint kivételes intézmény van szabályozva büntetőjogunk rendszerében a büntetőjog közjogi jellegéből folyó azzal az általános szabállyal szemben, melynél fogva minden bűncselekmény, mint az állam, a jogrend megsértése közérdekből, az állam által e célból felállított szervek által és kezdeményezésére üldöztessék. Azokat a kivételes eseteket, amelyekben a cselekménynek hivatalból való üldözése egyrészt a sértett iránti kíméletből, másrészt a közérdek kisebb érdekeltségére és kisebb sérelmére tekintettel a sértett tetszésétől (indítványától) tétetett függővé, a Btk. különös részében vannak kimerítően megjelölve. A megjelölésnél a törvény kétféle eljárást követ. Jelesül vagy egyedileg határozva meg az indítványi cselekményeket és illetőleg az egyes cselekmények ilynemű vonatkozásait (Btk. 245., 246., 255., 312., 327., 328., 332., 342., 343. és 369. §-ai) vagy pedig a hasonló cselekmények nagyobb körét nyilvánítja ilyen jellegűnek, de egyúttal szűkíti ezt a keretet akként, hogy kivesz abból egyes cselekményeket, visszasorozván azokat a hivatalból üldözendők közé (Btk. 238., 239. §-ai; 244. § harmadik és negyedik bekezdése ; 268—272., 322., 361—362., 389—390. §-ai). Ezzel szemben a hamis váddal kapcsolatban azt a különleges eljárásmódott alkalmazza a törvény e kivételes jelleg megjelölésénél, hogy a cselekmények e csoportjából a hivatalból üldözendő eseteket emeli ki, a contrario jelezvén ezzel, hogy minden egyéb idetartozó cselekményt indítványi jellegűnek kíván tekinteni. A Btk. 228. §-a ugyanis kimondja, hogy a hamis vád hivatalból csak akkor üldözendő, ha ennek alapján a ^büntetőeljárási) a vádlott ellen már megindíttatott. Ebben a rendelkezésben implicite bennfoglaltatik, hogy csak büntetőeljárással kapcsolatos hamis vád esetén lehet hivatalból való eljárásnak helye, mert az kifejezetten csak a büntetőeljárással kapcsolatos esetre nézve teszi meg azt a megkülönböztetést, hogy annál a hivatalból való üldözést az eljárás folyamatba tételétől teszi függővé, ellenben ugyanakkor a fegyelmi eljárással kapcsolatos hamis vád eseteiről ilyen értelemben nem intézkedik, amiből következik, hogy utóbbiakat viszont feltétlenül ki akarta zárni a hivatalból üldözendő esetek közül. A Btk. 228. §-ában foglalt eme kijelentésnek ilyen értelmezése nincsen ellentétben a Btk. 229. §-ával sem, mely a hamis vádat a büntetőeljárás meg nem indulta esetére enyhébben büntetendő cselekménynek nyilvánítja és egyúttal annak magánindítványi jellegét — bár a 228. § intézkedése mellett feleslegesen — külön is kidomborítja. A Btk. 228. §-ának éppen az adja meg a létjogosultságát, hogy a törvényhozó különbséget kívánt tenni a büntető- és a fegyelmi eljárásra vonatkozó hamis vád között a bűnvádi eljárás megindításának szóbanforgó anyag jogi feltételeit illetőleg, mert ha egyöntetűen kívánta volna szabályozni ebből a szempontból a hamis vád minden esetét, úgy, mivel ezt az akaratát a Btk. 229. §-ának szövege önmagában is kifejezésre juttatni alkalmas, a Btk. 228. §-ának közbeiktatására semmi szükség nem lett volna. Annak az értelmezésnek, mely szerint a Btk. 228. és 229. íj-aiban előforduló «büntetőeljárás» kifejezés alatt nemcsak a bűnvádi, hanem a fegyelmi eljárást is kell érteni, ellentmond az a körülmény, hogy a Btk. más bűncselekményeknél is éles megkülönböztetést tesz azoknak büntető- vagy fegyelmi eljárással való összefüggése között. így különösen a hamis tanúzásról és hamis esküről szóló rokontermészetű XII. fejezetben is. A bűnvádi és fegyelmi eljárásnak a '(büntetőeljárás* műszóval való közös megjelölése a Btk. szövegében szokatlan jelenség, ellenkezőleg a Btk. 224. §-ának 2. pontja, mely a büntető- és fegyelmi ügyet vagylagosan említi egymás mellett, világos példa arra, hogy a törvényhozó a fegyelmi ügyek megjelölésére a «büntető>/ kifejezést nem használja.