Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

52 Büntetőjogi Döntvénytár. 56. A hamis tanúzás megállapítása szempontjából a bűnügy lényegét érintő kérdés, vájjon abünügyben a sértett magánvádló törvényes időn belül tette-e meg a magánindítványt magában foglaló feljelentését vagy sem. A hamis tanúzás tényálladékára közömbös, hogy a bíróság a hamis vallomást figyelembe vette-e vagy sem. (Kúria 1934. febr. 13. B II. 6191/1933. sz.) Indokok : . . . A tényállás szerint a vádbeli eset alkalmával a bíróság előtt folyamatban lévő újrafelvételi bűnügyben az a bűnügy lényegét érintő kérdés volt eldöntendő, vájjon a főmagánvádra üldözendő vétség miatt folyamatba tett és a vádlott jogerős elitéltetésével végződött alapügyben főmagánvádló — illetve annak törvényes képviselője — a Btk. 112. §-ában meghatározott törvényes időn belül tette-e meg a magándítványt magában foglaló feljelentését vagy sem. E tekintetben az állapíttatott meg az alapügyben, hogy a kiskorú sértett törvényes képviselője : W. István, csak az 1927. október elején szerzett tudomást az 1927. május hóban elkövetett s főmagánvádra üldözendő vétségről, a magánindítványát tehát törvényes időn belül terjesztette 1927. évi október hó 18-án a bíróság elé. Az újrafelvételi ügyben immár most T. János vádlott — G. Józsefné felbujtása folytán és pénzzel díjazva — a bíróság előtt tanúként kihallgatva — tudatosan azt a valótlan tényt vallotta, hogy W. Ilona sértett már 1927. május hó 27-én mesélte el neki azt, hogy atyja, W. István már 1927. május hó 20-án értesült az itt szóban levő rágalomról. Minthogy T. János vádlott ezt a tudatos és objektíve hamis tanúvallomást is megerősítette, s minthogy az imént jelzett időbeli ténynek esküvel való bizonyítása a magánindítványnak a törvényes idő alatt való előterjesztésének elmulasztására tekintettel jogsérelmet okozhatott, a hamis tanúvallomás tehát «lényeges» körülményre vonatkozott, vádlottaknak cselekménye a Btk. 213. §-ába ütköző hamis tanúzás bűntettének tényálladékát kimeríti, mely bűntettet T. János mint tettes, G. Józsefné mint felbujtó követte el. Igaz ugyan, hogy a bíróság az újra felvett bűnügyben T. János vádlott e hamis tanúvallomásnak az alapperre kiható súlyt nem tulajdonított, mert arra a perjogi álláspontra helyezkedett, hogy az újrafelvétel alapjául szolgáló új ténynek vagy új bizonyítéknak — a Bp. 446. § 1. és 3. pontja szerint — magára a bűncselekményre és a bűnösség kérdésére, nem pedig a bűnvádi eljárást kizáró okra (magándítvány elkésett előterjesztésére) kell vonatkoznia, ez a körülmény azonban a hamis tanúzás tényálladékát tekintetbe véve, a fentieken mit sem változtat. A kir. Kúriának 344. számú EH-a szerint ugyanis a hamis tanúzás tényálladékára közömbös volt, hogy a bíróság a hamis vallomást figyelembe vette-e vagy sem. A vádlottak bűnösségének megállapítása tehát törvényes. . . . 57. A fegyelmi eljárással kapcsolatos hamis vád mindig csupán magánindítványra üldözhető. (Kúria 1934. jan. 31. B II. 5682/1933. sz.)