Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

Büntetőjogi Döntvénytár. 23 szemlét rendelt el annak megállapítása végett, hogy a rendőr elgázolását a W. autójával követték-e el, hogy július 5-én ez a szemle meg is tartatott. Mindezekből nyilvánvaló, hogy W. Lajos ellen bűnvádi eljárásnak tekinthető nyomozás tulajdonképpen csak a vádlottnak június hó 27. napján történt fellépése és vádaskodása alapján tétetett folyamatba, az ő szerepe tehát nem — mint a védelem állítja — egy meghatározott terhelt ellen folyó nyomozáshoz való puszta adatszolgáltatás, hanem egy már valójában abbanhagyott nyomozásnak egy magát a gyanú alól már tisztázott egyén ellen való megindítását célzó tervszerű vádaskodás volt. Nem vehető figyelembe a védőnek az az érvelése, hogy a vádlott az adatszolgáltatást nem kezdeményezte, hanem a tőle megtudott adatokat tudtán kívül előbb a felesége közölte a rendőrséggel, s a vádlott csak ezután a rendőrség hívására jelent meg és annak utasítására tette meg bejelentéseit. Az irányadó tényállás szerint ugyanis a vádlott a feleségével együtt jelent meg Andréka főkapitányhelyettes előtt, s ő adta elő ott, hogy a gázolás tettese W. Lajos, s ennek bizonyítására különféle bizonyító körülményeket jelölt meg és személyeket, akik azokat igazolhatják. A vádlott tehát saját elhatározásából jelent meg, s a vádat saját kezdeményezéséből emelte, ez a ténykedés pedig nem a tanúskodás, hanem a vádlás fogalmát meríti ki. 2. A tényállás szerint a vádlottnak — följelentés jellegével bíró — W. Lajost terhelő vallomásai és a beadványokban tett állításai «kétséget kizáró módon megcáfolást nyertek, ennek következtében tehát nyilvánvalóan valótlannak bizonyultak). A kir. ítélőtáblának e megállapítása negatív ténymegállapítás jellegével bír, vagyis annyit jelent, hogy a kir. ítélőtábla tényként állapította meg azt, hogy a vádlott nem talált hajszálakat az irányjelző készülék mellett s nem folytatta W. Lajossal, valamint F. Józseffel és M. Ferenccel a vallomásában leírt beszélgetéseket, vagyis azokat koholta. Már pedig koholt, tehát a tettes által kieszelt tényállításokkal természetszerűleg vele jár azok hamisságának tudata, vagyis a hamis vádlásra irányuló szándék, aminthogy — szemben a Btk. 221. §-a alá eső gondatlan hamis tanúzással — fogalmilag van kizárva a gondatlanságból elkövetett hamis vád. A Bp. 385. § 1. b) és c) pontjaira alapított panaszok indoka az, hogy legföljebb a Btk. 213. §-a alá eső hamis tanúzásról vagy a 229. §-a alá esó hamis vád vétségéről lehetne szó, ezek a cselekmények azonban részben az esküvel való megerősítés, részben a magánindítvány hiánya miatt nem állapíthatók meg. Ezek a panaszok ugyancsak alaptalanok. Ugyanis a vádlott tevékenysége nem tanúskodás, hanem vádlás jellegével bírt, a Btk. 213. §-ának alkalmazásáról tehát nem lehet szó. A Btk. 229. §-áról pedig azért nem, mert a tulajdonképpeni büntető eljárás W. Lajos ellen éppen a vádlott hamis vádja alapján tétetett folyamatba, mert a nyomozás W. Lajossal szemben — a gyanúokok eloszlása folytán — abbahagyatott, 8 csupán a vádlott fellépése folytán tétetett ismét folyamatba, már pedig egy formailag ugyan meg nem szüntetett, de valójában egy bizonyos személlyel szemben elejtett nyomozásnak újra folyamatba tétele a Btk. 228. és 229. §-ok szempontjából olybá veendő, mintha a nyomozás elsőízben tétetnék folyamatba. Minthogy pedig a 608. számú E. H. szerint a Btk. 228. és 229. §-aiban említett büntető, illetve bűnvádi eljárás alatt nemcsak a «bírói* eljárás, hanem a bűncselekmények üldözésére hivatott bármely hatóságnak a hamisan vádolt ellen irányuló eljárása, így tehát a rendőri nyomozás is értendő, s minthogy ez az eljárás komoly formában — szembesítés, lefoglalás és bírói szemle foganatosítása kíséretében — W. Lajos ellen csupán a F. János vádja folytán fordult, nyilvánvaló, hogy nem a Btk. 229. §-ának, hanem 228. §-ának esete forog fenn, amelyben pedig a hamis vád hivatalból üldözendő . . . = A 608. számú EH-ot 1. BDtár X. 203.