Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 27. kötet (Budapest, 1935)

Büntetőjogi Döntvénytár. 81 addig Magyarországból, amíg az álparlamentarizmus által palástolt katonai diktatúrát nem váltja fel az igazi parlamentarizmus. Ezért a valódi hazafiság, mely sohasem ellentétes az egyetemes kultúra érdekeivel, késztet bennünket arra, hogy megkérjük a demokrácia minden barátját, minden jó európait, hogy azt az európai közvéleményt, mely lehetővé tette a magyar feudalizmus restaurálását, igyekezzék olyan közvéleménnyé átalakítani, amely tegye lehevövé a demokratikus októberi forradalom eszméinek az európai értelemben tett magyar demokráciának helyreállítását.* Ugyanide vág az «Űjévi beköszöntő* című közlemény következő része is. «Fontosnak látom, hogy az emigráció az új évben ne csak a külföldet világosítsa fel a fehér terror rémségeiről, hanem a sajtóban és a magyar országgyűlésben emelt nyilvános vádakat minél szélesebb körben terjessze az elszakadt országrészekben is. Pőrére kell vetkőztetni a különítményes gyilkosokat, akik tolvajt kiabáltak, hogy szabadon rabolhassanak és a legaljasabb rágalmakkal és hazugságokkal mocskolták be a mi dicsőséges őszirózsás forradalmunkat . . .» stb. A jelen esetben tehát a vádlottnak az érintett irányú lapban közölt sajtóközleményei az ország közállapotának hihetetlen mérvben való lekicsinyítése s annak hangsúlyozása mellett, hogy Magyarország az akadálya az európai konszolidációnak, arra nézve intéznek a külföldhöz felhívást, hogy tegye lehetővé az októberi forradalom eszméinek, a magyar demokráciának helyreállítását. Ez a felhívás annyit jelent, hogy valamely külső hatalom nyomása távolítsa el helyéről a magyar állami berendezkedést, tegye lehetővé a radikális októberi népköztársaság visszaállítását, hogy így az úgynevezett emigránsok újból hatalomhoz jussanak. Valamely külső hatalom által intézett felhívás — még ha csak diplomáciai úton felelősségrevonás keretében maradna is, •— feltétlenül ellenséges cselekmény, hiszen a magyar állam jogszerű fejlődését ezeréves alkotmánya, a magyar nép összességének ereje, vágya, energiája határozza meg, az idegen beavatkozás, ami az adott körülmények között csakis erőszakos lehet, az alkotmánynak nem fejlesztése, hanem letörése volna. Különös súllyal esik a vádlott terhére a minősítés szempontjából is az a körülmény, hogy ezek a cikkek 1922-ben és 1923-ban, tehát abban az időben jelentek meg, mikor a magyar állam felette nehéz megpróbáltatásokkal küzdött, a külföld közvéleménye a magyar állammal szemben általában ellenséges hangulatú volt s ezt az ellenséges hangulatot a vádlottnak és elvbarátainak igazságtalanul általánosító, rosszindulatú, torzító, az állam becsületét mélyen sértő, nemzetközi helyzetét, hitelét ártóan befolyásoló rágalomhadjárata állandóan fűtötte. A sajtóközlemények tartalma bizonyítja tehát a vitatott szándékot, e közlemények eredetének és jogi hatásának máskénti értelmezése, sem a törvény szavainak, sem a törvény szellemének nem felelne meg és kellő védelem nélkül hagyná a veszélyeztetett nagyjelentőségű állami érdekeket. Az a védekezés, hogy a sajtóközlemények már csak azért sem voltak alkalmasak arra, hogy a külföldet Magyarország belügyeibe való beavatkozásra indítsák, mert bár külföldi lapban, de magyar nyelven jelentek meg, szintén alaptalan és így nem vehető figyelembe, mert vannak magyarul tudó külföldiek is és a közlemények bármely külföldi nyelvre lefordíthatok voltak. Végül az az érvelés, hogy az inparlamentáris konferencia mint kifejezetten békeegyesülés nem volt olyan külföldi szervezetnek tekinthető, mely ellenséges beavatkozásra alkalmas, azért nem bír mentő erővel, mert a sajtóközlemények külföldi lapban, a sajtó legnagyobb nyilvánossága mellett jelentek meg, megvolt tehát a mód arra, hogy azok a külföldi államok és szervezetek, melyeket a vádlott s elvbarátai megnyerni óhajtottak, a sajtóközleményekről tudomást szerezzenek. A törvény nem kívánja meg, hogy a tettes közvetlenül hívjon fel valaBüntetőjogi Döntvénytár. XXVII. 6