Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

•20 Bviüeiöjogi Döntvénytár. 1930. december 31-én tett följelentés azon részében, amely a Bv. 20. §-ra vonatkozó magánindítvány előterjesztését tartalmazza, elkésett. A járásbíróság tehát törvényes indokból tagadta meg az eljárás megindítását és így törvénysértő a fellebbviteli bíróságnak az a határozata, amely az eljárás megindítását rendelte el . . . = Ugyanígy Angyal Pál : id. mü I. kötet (1927.) 72. 1. 33. Az alsóbíróság által kiszabott pénzbüntetést a fellebbviteli 1) íróság a II. Bn. 24. § alapján hivatalból csak akkor súlyosbíthatja, ha az alsóbíróság a pénzbüntetés kiszabásánál a II. Bn. 2—12. §-ait tévesen alkalmazta ; nem tartozik e §-ok alkalmazási körébe az az eset, mikor a kiszabott pénzbüntetés összege csupán a súlyosító és enyhítő körülmények téves mérlegelése folytán látszik túlalacsonynak; ily esetben a Bp. 385. § ut. bek.-ben és a 387. § 3. bek.-ben foglalt rendelkezések irányadók. (Kúria JEH 1933. jan. 20. B I. 5924/1932. sz.) Indokok : ... Az orosházai járásbíróság S. Ernő vádlottat bűnösnek mondotta ki becsületsértés vétségében s ezért őt a Bv. 4. § 1. bek. alapján 10 P pénzbüntetésre ítélte el, amely pénzbüntetést nemfizetés esetén kétnapi fogházra kell átváltoztatni. A tárgyaláson a vádlott nem volt jelen és a jelenvolt főmagánvádló az ítéletben megnyugodott. Az ítélet vádlottnak kézbesíttetvén, ö a bűnösség megállapítása miatt fellebbezett. A gyulai törvényszék, mint fellebbviteli bíróság, a járásbíróság ítéletének a bűnösséget megállapító részét helybenhagyta, ellenben a büntetést kiszabó részét a II. Bn. 28. § alapján, és tekintettel a 24. §-ra, megsemmisítette és a vádlott büntetését 50 P — behajthatatlanság esetén tíznapi fogházra átváltoztatandó — pénzbüntetésben állapította meg. Az ítélet indokolása szerint a vádlott által használt kifejezések nemcsak lealacsonyítok és megszégyenítők főmagánvádlóra nézve, de egyben rágalmazó jellegűek is, és ezért, figyelemmel a sértő kitételek súlyos voltára és a vádlott intelligenciájára, a törvényszék a kiszabott büntetést megfelelőnek nem találta és ez okból a járásbíróság ítéletének büntetést kiszabó részét a II. Bn. 28. § alá eső, a II. Bn. 24. § rendelkezéséhez képest hivatalból figyelembe veendő anyagi semmisségi okból megsemmisítette és a vádlottat, figyelembe véve büntetlen előéletét, mint enyhítő körülményt, bűnösségi fokával arányban álló pénzbüntetésre ítélte. A koronaügyész perorvoslata szerint a törvényszék ítéletének az a rendelkezése, hogy a vádlottra kiszabott 10 P főbüntetést, a vádló fellebbezése nélkül, hivatkozással a II. Bn. 24. és a II. Bn. 28. §-ra, hivatalból megsemmisítette s a vádlott pénzbüntetését 50 P-ben állapította meg, törvénysértő, mert megsértette a Bp. 385. § utolsó és a 387. § 3. bek.-ét, valamint a Bp. 384. § 4. pontját, mert a 385. § utolsó bekezdése értelmében az e §-ban meghatározott semmisségi okok csak akkor veendők hivatalból is figyelembe, ha a vádlott sérelmére szolgáltak, a Bp. 387. § 3. bek. szerint pedig a vádlott büntetése egyedül a vádlónak a vádlott terhére használt fellebbezése esetében súlyosbítható. A koionaügyész véleménye szerint a kérdést abból a szempontból is vizsgálni kell, hogy a II. Bn. 24. §-nak az a rendelkezése, hogy «e törvény pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezéseinek téves alkalmazása vagy téves nem-