Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

130 Büntetőjogi Döntvénytár. (Kúria 1983. szept. 12. B III. 1445/1933. sz.) Indokok .... A vádlott, habár üzletének vezetését másnak át nem adta is, nem volt olyan állapotban, hogy üzletének menetét kellő eréllyel ellenőrizhette volna, amíg pedig kórházban feküdt, egyáltalában nem gyakorolhatott semmi ellenőrzést az üzlete felett. Másfelől nincs megcáfolva az a védekezése, hogy némi hiányt a dekonjunktúra, az árak általános csökkenése és a vásározásoknál lopásokból származó károk is okozhattak. Mindezeknél fogva, habár a vádlott nem is tudta kellő okát adni az üzletében megállapított hiánynak, a Kúria a való tények alapján nem tudta jogi bizonyossággal megállapítani, hogy ez a hiány kétségtelenül arra lehetne visszavezethető, hogy a vádlott üzletéből árut vagy pénzt szándékosan elvonva, kielégítési alapul szolgáló vagyonát jogtalanul csökkentette, s ezzel a hitelezők kielégítését szándékosan csökkentette, s így a hitelsértés bűntettét elkövette. Kétségtelen azonban, hogy a vádlott az üzletét nagymértékben könynyelműen és hanyagul folytatta azáltal, hogy súlyos betegségének hosszú tartama alatt üzletében megfelelő szakértő erőt nem alkalmazott, s mint könyvek vezetésére kötelezett kereskedő, egyáltalában nem folytatott könyvvezetést, mérleget, leltárt nem készített, ezek miatt vagyoni állását önmaga sem ismerhette. Ez vezetett azután a nagy hiány keletkezésére s ezáltal a vádlott hitelezői kielégítését gondatlanságból csorbította . . . 168. Az 1932: IX. tc. 5. §-a szerint csupán abban az esetben minősül a hitelsértés, ha a nagyobb számú betevők pénzintézettel állottak szemben. Pénzintézet: részvénytársasági vagy szövetkezeti alapon működő bank- és pénzváltóüzlet. (Kúria 1933_ okt 4> B m 215/1933. sz.) Indokok : . . . A panasz alapos. A másodfokú bíróságnak az a jogi okfejtése, hogy a vádlottnak az 1932 : IX. tc. 4. §-a alá vonható büncseleménye az ugjranezen törvény 5. és 2. §-ában meghatározott szigorúbb minősítés és büntetés alá lenne vonható, mert az 5. § esetében a 2. §-ból csak az <eredmény», vagyis «nagyobb számú betevőnek vagy több alvállalkozónak súlyos megkárosításai) jő számításba, ellenben nem szükséges, hogy pénzintézettel szemben álló betevők vagy fővállalkozóval szemben álló alvállalkozók károsodjanak, nem helytálló. Amidőn a törvény a 2. §-ban az eredményt, vagyis a súlyos károsítást a pénzintézettel szemben álló nagyobb számú betevő létezéséhez fűzi, és az §-ában erre utal, a törvény világos rendelkezése nem engedi meg, hogy az 5. §-ban felvett szigorúbb minősítés a 2. §-ban foglalt szövegnek önkényes megcsonkításával akként alkalmaztassék, hogy mellőztetik annak a követelménynek figyelembevétele, hogy a nagyobb számú betevőknek pénzintézettel szemben állóknak kell lenniök. A jelen esetben tehát a 2., illetve az 5. §-ban foglalt súlyosabb minősítés csak abban az esetben állhatna meg, ha a nagyobb számú betevők «pénzintézetteli) állottak volna szemben. Azonban a kir. Kúria is osztja a másodfokú bíróságnak azt a jogi megállapítását, hogy a vádlott üzlete : a «Schapringer I.» cég egyéni cég volt, és nem volt <<pénzintézet». A Pénzintézeti Központ létesítésre vonatkozó alaptörvény, az 1916. évi XIV. tc. ugyanis — amelynek célja a pénzintézeteknek önkormányzati alapon