Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 26. kötet (Budapest, 1934)

Büntetőjogi Döntvénytár. 71 helyett a nyíregyházai ítélettel szemben jogegységi perorvoslatot kellett volna szorgalmazniok. A perorvoslatnak 1. alatti része alapos. Igaz ugyan, hogy a nyíregyházai törvényszéknek akkor, midőn szóbanforgó ítéletét meghozta, nem volt tudomása arról, hogy V. Zoltán az ő cselekményét a miskolci törvényszék által kiszabott szigorított dologházból való feltételes szabadonbocsátása ideje alatt követte el, mert a vádlott ezt a körülményt elhallgatta s a törvényszéknek — minthogy a vádlott a Te. 107. §-a alapján állíttatott eléje — az idő rövidsége miatt nem volt módja az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivataltól a vádlott előéletére vonatkozó adatokat beszerezni, ámde ez a körülmény nem akadálya annak, hogy a törvénysértés utólag mégis megállapíttassék. Nyilvánvaló, hogy a II. Bn. 47. § 1. bekezdése értelmében ezen lopás büntette miatt az eljárás a miskolci törvényszéknek a hatáskörébe és illetékessége alá tartozik, amelyik az elítéltet szigorított dologházba utalt a samelyik bíróság azután a szerint, hogy a szigorított dologházba utalás feltételeinek fennforgását megállapítja-e, a tettest újból szigorított dologházba utalja (II. Bn. 47. § 2. bek.) vagy pedig az általános szabályok értelmében határoz. Megsértette tehát a törvényt a nyíregyházai törvényszék annyiban, amennyiben a II. Bn. 47. §-ának ezen kifejezett rendelkezése ellenére a vádlottnak ezen újabb bűncselekménye tárgyában eljárt és ítéletet hozott. Minthogy pedig ez a törvénysértés egyúttal a hatáskörre vonatkozó szabályok megsértésével (Bp. 384. § 4. p.) is történt, a Bp. 442.' § utolsó bekezdése értelmében a hozott ítélet megsemmisítésével az ügyet az illetékes hatósághoz utasítani kellett. Egyéb részében azonban a perorvoslat alaptalan. A miskolci törvényszék és illetve a debreceni kir. ítélőtábla ugyanis helyesen utasították el a miskolci kir. ügyészségnek a vádlott dologházba való visszaszállításának elrendelésére irányuló indítványát, amely — tekintettel arra, hogy sem a II. Bn. 36. §-ának, sem pedig az 1913 : XXI. tc. 16. § 4. bekezdésének esete nem forgott fenn — nyilván téves volt és tévesen volt e §-okra alapítva. Viszont azonban az indítványozott intézkedés helyett hivatalból más érdemleges intézkedést sem tehettek, mert ennek akadálya volt az a körülmény, hogy a nyíregyházai törvényszéknek törvénysértő ítélete jogerős volt. amely akadály csak a Bp. 441—442. §-ban szabályozott eljárás útján hárítható el. Hogy ezen akadály elhárítása végett a maguk részéről nem szorgalmazták a koronaügyésznél ezt a perorvoslatot, ez törvénysértésnek szintén nem tekinthető, mert perorvoslatok szorgalmazása nem a bíróság feladata és kötelessége . . . = Kúria : A szigorított dologházba már beutalt egyén által elkövetett bűntettek és vétségek tekintetében a hatáskörre vonatkozó általános rendelkezések hatályon kívül maradnak és II. Bn.-ben megállapított különleges hatáskörű szabályok érvényesülnek (BDtúr XXIX. 22.). — A jogegységi tanács a koronaügyész perorvoslata alapján megállapította a törvénysértést oly esetben, mikor az illető határozat meghozatalánál a bíróságnak nem volt tudomása arról az előző elítélésről, amely a törvény értelmében a büntetés végrehajtásának felfüggesztését kizárta (BDtár XXIII. 91.). — Megállapította a jogegységi tanács a törvénysértést akkor is, mikor a bíróság tévedésből nem tekintette fiatalkorúnak a 17 éves vádlottat és vele szemben oly büntetést szabott ki, amely csak teljeskorú vádlottal szemben alkalmazható {BDtár XXIII. 6.).