Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 25. kötet (Budapest, 1933)

Büntetőjogi Döntvénytár. 11 (Kúria JEH 1931. okt. 9. B 1. 3724/1931. sz.) Indokok: ... Igaz ugyan, hogy a perorvoslatban idézett B 1.401/1931. számú jogegységi határozat kimondotta, hogy a kir. ügyész által képviselt vád alapján folytatott eljárásban szereplő sértett képviselőjének díjai és költségei nem tartoznak a Bp. 479. §-ban felsorolt bűnügyi költségek közé, s így a bűnösnek kimondott vádlott ezekben a költségekben a Bp. 480. § 1. bek. értelmében nem marasztalható, ámde az a tényállás, amelynek alapján ez a határozat hozatott, jogilag jelentős voltában némileg eltérő volt a jelen ügy tényállásától. Abban az ügyben ugyanis a vádat mindhárom fokon, az eljárás egész folyamán, a közvádló képviselte. Ily esetben a sértett, mint pótmagánvádló, egyáltalában nem szerepel s nem is szerepelhet és éppeik ez okból képviseleti költségeinek a vádlott által való megtérítését nem követelheti. A jelen ügyben azonban az ügyészi megbízott az elsőfokú fölmentő ítéletben megnyugodott és az ítélet ellen a sértett képviselője jelentett be fellebbezést a ezt írásbeli beadványban meg is indokolta. A kir. ügyész csak a fellebbviteli tárgyalás végén jelentette ki, hogy a pótmagánvádló fellebbezéséhez csatlakozik, illetve a vád képviseletét átveszi, a pótmagánvadló képviselője pedig fellebbezését fenntartotta. Ebből nyilvánvaló, hogy az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a fellebbviteli főtárgyalás végéig az eljárás a sértettnek pótmagánvádja alapján folyt, és így a Bp. 479. és 480. § 1. bekezdései értelmében igénye van arra, hogy az ezen eljárási szakban felmerült szükséges költségeit és képviselőjének díját és készkiadásait a bűnösnek kimondott vádlott megtérítse. Ezzel az állásponttal a jogegységi tanács nem jut ellentétbe azon határozataival, amelyekben kimondotta, hogy a bűnügyi költségeket a Bp. 482. § 2. bek. értelmében a magánvádló csak azon esetben köteles megtéríteni, ha az eljárás egyedül magánvád alapján folyt, tehát nem köteles megtéríteni akkor sem, ha a vádat a kir. ügyészség csak az eljárásnak bizonyos szakában átmenetileg képviselte. Ezek a határozatok ugyanis azon esetekre vonatkoznak, amelyekben a vádlott fölmentetett, s ennek kapcsán állapítják meg a 482. § 2. bek.-ben előforduló «ha az eljárás egyedül magánvád alapján íoly» kitételnek helyes értelmét. A Bp. 479. és 480. § 1. bek.-ben azonban az «egyedül» megszorító kitétel nem fordul elő, s ennekfolytán nincs akadálya annak, hogy oly esetben, midőn az eljárás a vádlott jogerős elítéltetésével végződik, a sértett és képviselőjének azon költségei, amelyek annakfolytán merültek fel, hogy a vádat — a kir. ügyész elállása folytán — mint pótmagánvádló, habár csak átmenetileg is az eljárás bizonyos szakában maga volt kénytelen képviselni, neki a vádlott által megtéríttessenek. Minthogy pedig a jelen ügyben az eljárás kizárólag azért végződött a vádlott elítéltetésével, mert a sértett, mint pótmagán vádló, fellebbezett az elsőbírói fölmentő ítélet ellen, ezen fellebbezés és a fellebbviteli tárgyalás folytán felmerült kiadásai olyan bűnügyi költségek voltak, amelyek a Bp. 479. § 1. bek.-ben felsorolva vannak, s így a 480. § 1. bek. értelmében a vádlott által annál is inkább megtérítendők, mert a Te. 104. § értelmében az ügyvédi képviselet kötelező. . . = Az indokolásban hivatkozott B I. 401/1931. számú határozatot BDtár XXIV. 211. sorszám alatt a jegyzetben közöltük. V. ö. a jelen kötetben 1. sorszám alatt közölt 29. számú büntetődöntvényt. A BDtár XXIV. 211. sorszám alatt közölt B I. 3084/1931. számú határozat csak azt zárja ki, hog^ a 480. § 1. bek. alapján marasztaltassék az elítélt a vádat nem képviselő sértettnek képviseleti költségében.