Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 23. kötet (Budapest, 1931)

Büntetőjogi Döntvénytár. 45 meghatározott fogalmához, sem a lelki kényszernek valamely nagyobb, az ellenállást kizáró mértékéhez. E minősítés megáll, ha a tettes oly hátrány vagy rossz kilátásba helyezésével hat félemlít óleg a sértett nő elhatározására, ami alkalmas arra, hogy a sértett elhatározását döntőleg befolyásolja. (Kúria 1931 j.m u B n 7395^930. sz.) Indokok : . . . A tényállás szerint a vádlott akkor — midőn a puszta reábeszélés célhoz nem vezetett — mind a két sértett leányt azzal fenyegette meg, hogy őket titkos kéjelgés miatt a hatóságnál feljelenti. Csak e fenyegetés hatása alatt adták aztán oda sértett leányok pénzért becsületüket. Az alsóbbfokú bíróságok megítélése szerint ez a fenyegetés nem üti meg a lelkikényszernek azt a mértékét, ami szükséges ahhoz, hogy a kerítés a Bn. 45. § 1. pont szerint minősíttessék. — Az elsőfokú bíróság ezenfelül a Btk. 234. §-ra is hivatkozik álláspontja támogatására. Ez a jogi álláspont téves. Ugyanis (. . . mint a fejben . . .). = V. ö. azonban Btk. 234. § : ((Fenyegetés alatt a jelen ejezetben oly fenyegetés értetik . . .», a Bn. XIII. cikke pedig a kerítésről szóló 43— 47. §-okat a Btk. XIV. fejezetébe iktatta. 61. Nincs akadálya annak, hogy a II. Bn. 40. §' 2. bek. alkalmazásának esetében a szigorított dologházi őrizet legrövidebb tartamának fellebbemelésekor a törvényszerű mellékbüntetési joghátrányok is kiszabassanak. (Kúria 1930. nov. 5. B II. 5365/1930. sz. Indokok : . . . A kir. ítélőtábla szerint a Btk. 341. §-ban megállapított mellékbüntetés nem szabható ki abban az esetben, amikor a bíróság a II. Bn. 40. § 2. bek. alapján a szigorított dologházi őrizet legrövidebb tartamát fellebb emeli. Ezt az álláspontját arra alapította a kir. ítélőtábla, hogy az eljárás megszüntetése esetében büntetés alkalmazásának és így a Btk. 341. §-ban foglalt mellékbüntetés kiszabásának helye nem lehet, a II. Bn. 40. §-ban foglalt másik intézkedés alkalmazása esetében pedig a bíróság büntető intézkedésként csakis fellebb emelheti a szigorított dologházi őrizet legrövidebb tartamát. Ez az álláspont téves. Az ugyanis, hogy a 40. § 2. bek. csupán a szigorított dologházi őrizet legrövidebb tartamának fellebbemelhetését említi, nem jelenti azt, hogy a bíróság nem mondhat ki semminemű olyan joghátrányt, melyet a cselekményre a törvénymellékbüntetésül állapít meg. Ellentmond ennek elsősorban az, hogy a 36. § szerint a szigorított dologházat a határozott tartamú szabadságvesztésbüntetés helyett kell alkalmazni, tehát csak ezt a büntetést helyettesíti. Ezenkívül a kir. ítélőtábla álláspontjának helyessége esetében nem lehetne kimondani az el-