Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

Büntetőjogi Döntvénytár. ját, élihez mért tartalmát és a hitelesítés szükségességének okát logikailag egységesen vizsgáljuk. E vizsgálatnak eredménye pedig a kir. Kúria nézete szerint csak az lehet, hogy a M.Á. V. mérsékelt munkás utazási jegyet csak oly embernek ád, akinek nemcsak a lakóhelye, hanem munkás minősége is közhalóságilag hitelesen igazolva van, mert ellenkező esetben a vidéken (dákók)) különféle il\ megszorított irányban hitelesített igazolványok felhasználásával nagy károkat okozhatnának neki. Egyébként a hatósági hitelesítés keretébe a gyakorlati életben nemcsak a lakás elvont ténye tartozik, hanem az is, hogy ki az. aki valahol lakik, s akiről a tény hitelesen megállapíttatik, mert a cél: biztosan tudni azt, mikép az illető munkásjegy váltására jogosított munkás egyén és hogy nem munkatelepén lakik. E két körülmény szervesen egységes s a hatósági hitelesítés is ezekre a szervesen összefüggő tényekre vonatkozik ; mert nem lehet vitás, hogy — ismerve^ a munkásigazolvány célját — egy községi elöljáróság sem hitelesítene oly munkásigazolványt, amely példának okáért kifejezetten egy köz- vagy magánhivatalnoknak van kiállítva, vagy munkás címen közismerten más foglalkozású egyénről szól. Ezért állapítja meg a kir. Kúria állandóan azt, hogy a hatósági hitelesítés az egész okirat lényegére vonatkozik. De viszont tévedtek az alsófokú bíróságok abban is, hogy a vádlott cselekményét csalás vétségének minősítették. Téves pedig ez a rendelkezés a Bp. 325. §-ának első bekezdése értelmében azért, mert a vád nem irányult olyan tényekre, melyekből a csalás vétsége megállapítható lett volna. Ugyanis a vádirat szerint a vád pusztán a közokirat meghamisításának a tényét tette vád tárgyává s nem vonta a vád körébe azt a tényt, mely szerint a vádlott a hamis igazolványt a vasúti alkalmazottak megtévesztésével arra használta, hogy mérsékelt áron utazzék s ez által magának jogtalan vagyoni hasznot szerezve, a magyar államvasutakat megkárosította. A kir. ügyész a törvényszéki főtárgyaláson felmerült adatok alapján tett végindítványában is csupán a közokirathamisítás ténye miatt emelt vádat és ugyanezt a vádat tartotta fenn a kir. főügyész a fellebbviteli főtárgyaláson. Az alsófokú bíróságok tehát a Bp. 325. §. 1. bekezdésében lefektetett azonosság elvét sértették meg, midőn határozatukat olyan tényekre alapították, melyek vád tárgyává nem tétettek. Kellő vád esetében természetesen a folytatólagos csalás is megállapítható lett volna és pedig a Btk. 400. §. 2. bekezdésébe ütköző közokirathamisílás bűntettével a Btk. 96. §-a szerinti anyagi halmazatban . . .