Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

2 Büntetőjogi Döntvénytár. tagjai vannak érintve; de nem maga a nemzetgyűlés, a m. kir. kormány és az ország tisztviselői kara, akiknek sérelmére így rágalmazás nem is forog fenn. A kir. ítélőtábla érvelésének ez a kiinduló pontja azonban, valamint a jogi felfogása merőben téves. Egy beszédből kiragadott valamely kijelentés értelmezésénél ugyanis nem kizárólag a használt és vád tárgyává telt szavak belű szerinti értelme a dönlő, hanem figyelembe veendő az is, hogy e kijelentés mily tartalmú beszéd keretében és azzal mily összefüggésben, továbbá, hogy mily célzatossággal tétetett. A kijelentésnek csak az ilyként megállapítható igazi értelme képezheti a vád alapját. Mert abban az eseiben, ha a vádló valamely beszéd keretében elhangzott kijelentést, mint egy beszédrészietet tesz vád tárgyává, nem lehet \itás, hogy az egész beszéddel szervi kapcsolatban álló és onnét kiragadott nyilatkozat szavainak nem elkülönített és betű szerinti, hanem az az értelme az irányadó, a hogyan az az egész beszéd tartalma mellett és esetleg egyéb kísérő körülményekel is figyelembe véve, értelmezendő. Miként a bíróság ítélete meghozatalánál a vád tárgyává tett sajtó közleménynek ama részeit is figyelembe veszi, amelyekre a vád kifejezetten ki nem terjed, úgy szóbeli kijelentés esetén a vád tárgyává telt kijelentés értelmezésénél e kijelentéssel összefüggő és a kijelentés igazi értelmét felfedő egyéb körülmények sem hagyhatók figyelmen kívül. így és ezért téves a kir. ítélőtábla fenntebb említett kiinduló pontja; és ezért helyezett a jelen esetben a kir. Kúria a vád alapjául vett kijelentés értelmezésénél súlyt arra az alsóbbfokú bíróságok által megállapított tényre is, hogy vádlott általános vonatkoztatású kijelentésében nemcsak hogy meg nem nevezett egyes személyeket, de sőt beszédének tartalmából ilyenekre határozott következtetés nem is unható; hogy továbbá a vádlott kijelentésének elhangzása után kellő időben szintén nem nevezte meg azokat, akikre kijelentését vonatkoztatta, de sőt a gyanúsított személyek megnevezését esyenesen megtagadta. Ami most már a kir. ítélőtáblának azt a jogi megállapítását illeti, hogy a vádlottnak említett kijelentése nem vonatkozik a nemzetgyűlésre, a m. kir. kormányra és az ország tisztviselői karára, ezt a megállapítási a kir. Kúria, éppen az előbbi tényekre is figyelemmel szintén tévesnek tartja. A vádlott állal, a vád alapjául vett kijelentésében említett közéleti férfiak és képviselők alatt ugyanis, a szó közönséges értelme szerint nem lehel mást érteni, mint a nemzetgyűlés tagjait és illetőleg olyan férfiakat, akik a «közélet» terén működ-