Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 21. kötet (Budapest, 1929)

Büntetőjogi Döntvénytár. 83 kezése nem kívántatik. Hiszen már magában véve a ((veszélyezteti)) kitétel is kétségtelenné leszi azt, hogy a törvény már a sértett iránti bizalom megsértésének konkrét veszélyét, tehát a veszélyeztető tényállítás vagy híresztelés folytán a jövőben esetleg beállható károsodást kívánta elhárítani. Magának a károsodásnak a bekövetkezése azonban már kívül esik a szóbanforgó törvényi tényálladékon. Az a való tény pedig, hogy a vádlott a valóságnak meg nem felelően a sértett kereskedőről azt híresztelte, hogy az csődbe került s megbukott, oly konkrét veszélyt tartalmazott, mely a törvény szerinti hitelveszélyeztetés fogalmát minden tekintetben kimeríti . . . lí. (Kúria 1928 máj. 9. B. I. 1802/1927. sz.) Indokok: ... Az alsóbíróságok a vádlottat a hitelrontás vádja alól azzal a megokolással mentették fel, hogy a vádlott állításai folytán sem a hitel veszélyeztetése, sem pedig a sértett hitelképességének csökkentése tényleg be nem következett, amennyiben mind azok az egyének, kik előtt vádlott a szóbanforgó tényállításokat hangoztatta, továbbra is vevői maradtak a sértett cégnek és részvényeiket sem adták el, amiből az alsóbíróságok azt a következtetést vonták le, hogy a vádlott tényállításai hatás nélkül maradván, tényleges hitelrontás nem történt. Ez az érvelés azonban csak a hitelképesség csökkentésére vonatkozóan állhat meg, amennyiben a törvény idevonatkozóan a valótlan tényállítás vagy híresztelés hatásaképpen oly tényleges eredményt kíván meg, mely a sértett hitelképességének bizonyos irányban és mértékig való kisebbedésével, megfogyatkozásával egyértelmű. Ellenben a hitelveszélyeztetést illetően az érvelés téves. Mert igaz ugyan, hogy a Bv. 24. §. szerinti hitelveszélyeztelés fogalmi köre szűkebb, mint a Bv. 1. §-a szerinti rágalmazásé, amennyiben az előbbihez lényleges veszélyt kíván meg a törvény, míg a rágalmazásnál elegendő az arra való puszta alkalmasság: ámde az adott esetben a vádlottnak bizonyítottan valótlan kijelentései oly természetűek voltak, amelyek a sértett kereskedői céggel szemben azt a tényleges veszélyt foglalták magukban, melynél fogva utóbbi vevőközönségének és általában az ottani üzletvilágnak bizalmát könnyen elveszíthette volna. Fenforgott tehát az adott esetben a tényleges veszélyeztetés, amelyhez azonban a törvénv a dolog természeténél fogva a veszélyen kívül még egyéb eredményt, például külön károsodást nem kíván meg, merf a törvénv ily esetben éppen csak a veszély okozását üldözi. Tévedtek tehát az alsóbíróságok, midőn ezen ténvleges veszélv fenforgása dacára a vádlottat mégis felmentették . . . 6*