Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

18 Büntetőjogi Döntvénytár. szerint való érdemi eldöntése. Ennek folyománya pedig az, hogy az alapperben hozott bírói határozatok, tett intézkedések is a bűnvádi eljárásnak végső eredményhez való jutását mozdítják el<"., tehát az újított perben való jogi hatásuk megtagadása a törvény szellemének sem felel meg, mert az az anyagi igazság megvalósulását keresi, nem pedig azt, hogy perjogi formák túlzott kiterjesztésével a büntetőjogilag védett értéket, védelem nélkül hagyja. Ebből a nézőpontból ki kell emelni tehát a bírói gyakorlatnak azt az elvét is, amely szerint a Bik. 108. §-ának helyes értelmezése mellett — amint ezt a kir. Kúria a Büntetőjogi Határozatok Tárának VII. kötetében 777. szám alatt felvett B. I. 6062/1924. sz. elvi határozatában kimondotta — az elévülés félbeszakítása szempontjából a tettes vagy részes ellen irányulónak kell tekinteni minden olyan bírói intézkedést vagy határozatot is, amely a vádlott ellen folyamatban lévő bűnvádi eljárás előbbre vitelét, az egyes eljárási szakok céljának minél előbbi elérését vagy megközelítését — akár a vádlott terhére, akár annak javára szolgáló adatok beszerzésével — célozza. Már pedig az alapperben, ahol a hatáskörükben eljárt és illetékes bíróságok részéről csak a kir. Kúria határozatával nyert jogerős megállapítást az, hogy a vád tárgyává tett cselekmény csak felhatalmazásra üldözhető, a tett bírói intézkedések és hozóit határozatok — mint az igazság kiderítésére alkalmasak — mind a vád tárgyává telt bűncselekményre vonatkoztak, mind a vádlóit ellen folyamatban lévő bűnvádi eljárás előbbre vitelét célozták s végeredményben a vádlott ellen irányultak : tehát az elévülést félbeszakították, mert az alappernek az újított pertől való rideg eltagolására a törvényhozó az elévülés kérdésében különös jogszabályt nem állított a bíró elé. Mindezeknélfogva a sértett akkor, amikor a felhatalmazást a kir. Kúriának az alapperben 1925 április 21 én meghozott határozata után a kir. ügyészségnél 1925 augusztus 5-én beadta, azt a St, 48. §-ában megjelölt elévülési határidőn belül terjesztette elő és a bíróság is ugyanezen határidőn belül intézkedett, ennélfogva a kir. ítélőtábla a törvény megsértése nélkül állapította meg, hogy a vádlottnak vád tárgyává tett cselekménye nem évült el s hogy a vád törvényes. Alaptalan tehát a panaszoknak a Bp. 384. §. 11. és 385. §. 1. c) pontjára alapított része . . . = A 6062/1924. sz. kúriai határozatot I. BDlár XVIII. 51., és 77. sorszámok alatt.