Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

Büntetőjogi Döntvénytár. 35 vétségi büntetéssel sújtandó bűntett a Blk. 106. ^-ának utolsó bekezdése alapján 3 év alatt évül el, a döntvényének indokolása szerint három jogászilag nem részletezett s tüzetesen ki nem fejtett kijelentésre alapítja. Az első kijelentése akként szól, hogy a vétséggé minősített bűntettre minden irányban csak a vétségre fennálló büntető szabályok alkalmazhatók. Ennek az indokkal nem támogatott kijelentésnek szervi hibája az, hogy ellenlétben áll a Btk. 1. $-ának első bekezdésével, amely kizárja, hogy azt a cselekményt, amelyet a törvény bűntettnek minősít, — a bíró bármi okból is másnak minősíthesse; lényeges fogyatkozása pedig az, hogy ezt az elvet a bírói gyakorlat nem ((minden irány»-ban fogadta el, mert az állandó bírói gyakorlat szerint a kísérletre, a magánindítványra, a jogvesztési mellékbüntetésekre vonatkozó kérdések a mellékbüntetések időtartamának kivételével, a szóbanforgó bűncselekmények esetében az 59. sz. büntető teljes-ülési határozat meghozatala óta is a bűntettekre vonatkozó törvényi rendelkezések szerint oldalnak meg. A második kijelentés az, hogy a 2. sz. T. H. értelmében bűntettet vétséggé változtató bírói ítélet alapján a cselekmény olyannak tekintendő, mintha az már az elkövetésekor is vétség volt volna. Ezt a büntetőjogi fikciót szétfújta a kii*. Kúria teljes-ülésének 90. számú büntető döntvénye, amely kimondja, hogy a Btk. 92. §-ának alkalmazásánál a bíró a tettes személyi és a tett elkövetési körülményeinek mérlegelésével csak egy törvényengedte kivételes feltételt teljesít, amely mellett eltérhet a Btk. 1. §-ának második bekezdésében kifejezett alapjogszabálytól, s a törvényben meghatározott szabadságvesztésbüntetés helyett enyhébb neműt szabhat ki, de az erre való feljogosítottsága a tett alkotóelemeit nem érintheti. Történeti részükben természetesen azért nem, mert az lehetetlen, törvény szerinti értékelésük tekintetében pedig azért nem, mert az a törvény kizárólagos joga (Btk. l.§-a). A harmadik kijelentés úgy szól, hogy a cselekmény ilynemű átváltoztatása folytán a bíró köteles az enyhítés következményeként felvett vétségi minősítésnek megfelelő elévülési szabályt alkalmazni. Ez a kijelentés az előrebocsátoltakon felül a Btk. 406. §-ába is ütközik, mert ennek a rendelkezései szerint az elévülés megállapításának a törvényben meghatározott büntetési tételek szerint kell igazodnia, annak tehát törvényben lefektetett olyan szilárd alapja van, amelytől a bíró részéről szabadon mérlegelt, esetenkint változó enyhítő- és súlyosító körülmények alapján sem szabad eltérni. Amint e rövid szemléből kivehető, az 59. sz. teljes-ülési döntvény alapja megdőlt, a benne kifejezett elv éltető forrása kiszáradt, természetes tehát, hogy a támasztékaitól megfosztott elv3*