Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 20. kötet (Budapest, 1928)

86 Büntetőjogi Döntvénytár. nek sincs további, a bírói gyakorlatot irányító jogosultsága, — hacsak ki nem mutatható, hogy a Btk-nek idevágó és helyesen értelmezett rendelkezése új és megfelelő jogi alapot nyújtanak az eddig hibásan indokolt, de egyébként a törvény valódi akaratának megfelelő elvnek további fenntartására. IV. A kir. Kúria meggyőződése szerint azonban a Btk. idevágó rendelkezéseiből az 59. sz. teljes ülési döntvényben kifejezett elv fönntartására szilárd alapot meríteni nem lehel, sőt a Btk. ide vonatkozó rendelkezései egyenesen tiltják a törvény nézőpontjából nem indokolható ennek az elvnek fenntartását. Ennek rövid vázlatu kimatatásánál épp úgy, mint ahogy helyesen a 90. számú büntető teljes-ülési döntvény indokolása is tette, a Btk. 1. §-ából kell kiindulni. Ennek első bekezdése azt mondja, hogy a bűntettet vagy vétséget csak azon cselekmény képez, melyet a törvény annak nyilvánít, amiből minden kételyt kizáróan az is következik, hogy amit egyszer a törvény a különös részében a tényállások összes jogi elemeinek gondos és összhangzatos kiformálásával bűntettnek vagy vétségnek nyilvánít, azt a törvényt alkalmazni köteles bíró — ha a valónak elfogadott ténybeli alap megfelelő, ha a törvényes tényálladék minden alkotó elemét a történeti esemény részei megvalósítják — megváltoztatni nincs jogosítva; még pedig kivételesen sem, mert a Btk-ben nincs oly világos és határozott rendelkezés, amely ezt a bírónak még csak ritka kivételképp is megengedné. Pedig a Btk. 1. §-ában foglalt egyetemes érvényű, az egyéni szabadságot védő, a jogegyenlőség alapjául szolgáló alapelvtől való bármi eltérést a törvényben felötlően és világosan, szorosan és minden kételyt kizáróan kellene kifejezni. Ezt a törvény nem tette; mert a Btk. 1. §-ának első bekezdésében foglalt generális elv alól kivételt tenni nem akart. Hasonszertíséggel, feltevéssel, fikcióval pedig az anyagi büntetőjogban élni nem szabad, mert ennek ajtaján az ítélkezésbe esetleg önkény csúsznék be; ami a vádlott sérelmére és javára is egyaránt tilos. Némelyek úgy vélik, hogy a Btk. 20. §-ának második bekezdésében van ily kivételes rendelkezés és pedig annak abban a kitételében, hogy a fogházbüntetés kizárólag vétségekre alkalmazandó, ami e törvény előmunkálati anyagára hivatkozó véleményük szerint arra az esetre is áll, ha a bűntett az ítélet szerint a Btk. 92. §-ának alkalmazása folytán börtön helyett fogházzal van megtorolva. Ezzel a vélekedéssel szemben azonban elsősorban határozott tény az, hogy a véleményükben kifejezett ez a feltevés, mint törvényi akarat, kiemelten világos módon sem a Btk. 20., sem annak