Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár. 33 Legélesebben nyilvánul meg a védelemnek ez az önállósága a Bp. 383. §. 2. b) pontjában foglalt abban a rendelkezésben, mely szerint a védő a vádlott javára a vádlottnak kifejezett akarata ellen is élhet fellebbezéssel. A St.-nek a Bv. 29. §. első bekezdése értelmében a sajtóeljáráson kívül is alkalmazandó 53. §. első bekezdése a törvényszék előtti eljárásban is általában a felet jogosítja fel a valódiság bizonyítására irányuló előterjesztés megtételére s nem tesz különbséget a fél és annak képviselője a védő között s ehhez képest az állandó bírói gyakorlat szerint a védő akkor is jogosult ezen előterjesztés megtételére, ha a jelen volt vádlott nem tesz ilyen előterjesztést. A Bv. 29. §. második bekezdésében foglalt rendelkezés ezzel a jogelvvel ellenkező rendelkezést nem tartalmaz. A Bp.-nak és a St.-nek ezen rendelkezéseiből nyilvánvaló, hogy a védő a terhelt helyett bármikor joghatállyal tehet előterjesztéseket s hogy a Bv. 29. §-ának második bekezdésében foglalt rendelkezés a valódiság bizonyítására vonatkozó előterjesztés megtételének csupán időpontját határozza meg a járásbírósági tárgyalásnak azzal a mozzanatával, amikor a Bp. 541. §. harmadik bekezdése értelmében a terhelt nyilatkozhatik a vádra nézve. Ennek a rendelkezésnek tehát nem a személy, hanem az időpont szempontjából van jelentősége s abból nem csak hogy nem olvasható ki tilalom arra nézve, hogy a terhelt helyett a védő terjessze elő a valódiság bizonyítására vonatkozó indítványt, hanem erre a törvényhely egyenes utalást is tartalmaz. A kir. ítélőtáblának az az álláspontja tehát, hogy a járásbírósági eljárásban a védő csupán a Bp. 540. §. második bekezdésében megjelölt esetekben, tehát a terhelt távollétében tehet önálló indítványt a valódiság bizonyítása iránt, ellenben éppen rágalmazási ügyekben, mikor a terhelt jelenléte nélkül a tárgyalás meg nem tartható, egyedül a terhelt jogosult ily indítvány megtételére s védőjének jogi szakértelmét e célból igénybe nem veheti, törvényes alappal nem bir. Ezzel szemben a Bv. 29. §-ának helyes értelme az, hogy a valóság bizonyítása vonatkozó előterjesztés akár a terhelt, akár annak védője által megtehető, de csak a tárgyalásnak a Bp. 541. §. harmadik bekezdésében foglalt abban a szakában, amely a terhelt nyilatkozatának megtételére kijelölve van. A koronaügyész alapos perorvoslata folytán tehát a törvénysértést megállapítani kellett. . . 28. A St. 56. §. első bekezdés alapján semmisségi panasz használható a pénzbeli elégtételnek túlságosan magas összegben való megállapítása miatt is. Büntetőjogi Döntvénytár. XIX. 3