Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 19. kötet (Budapest, 1927)

Büntetőjogi Döntvénytár. 1-29 A vádlott rokkantsága s ezzel kapcsolatos ideggyengesége folytán önmagával és másokkal szemben a bűncselekmény elkövetése idején nem tudott annyira tárgyilagos lenni, ahogy azt saját előbbi magatartása, tényei s az ezekből folyó következmények megkívánták volna. A vádlott szubjektíve üldözöttnek érezte magát s objektív, jogos védekezés helyett támadó rágalmazás, túlzó gyalázkodás terére lépett. Tette ezt azért, mert a kommunizmus alatti magatartása, nyilatkozatai miatt tényleg meghurcoltatásban részesült. Tettének rugója tehát a teljes elfogultság mellett a szertelen indulatoskodás és az elkeseredés volt, különösen a sértett ellenében, mert benne vélte feltalálni üldözőjét. A vádlottnak ez a megzavart, forrongó lelkiállapota azonban az aljasság nyomait nem mutatja s így bár szertelen, bár súlyos rágalmazása aljasnak még sem mondható. 91. A tényállítás rágalmazó voltának nem kell határozottnak, szembeötlőnek, leplezetlennek lennie ; fennforoghat rágalmazás akkor is, ha az csupán a sorok között bujkálva, sejtetés, célzás alakjában, tehát nem nyíltan, hanem álarc alatt jelentkezik. (Kúria 1926 jún. 16. B I. 1293/1926. sz.) Indokok:... A Bp. 385. §. 1. a) pontjára alapított semmisségi panasznak indoka — a vádlott védekezéséből következtetve — az, hogy a vádlott a cikket közérdekből írta, abban a sértettet egyéni haszonszerzés vádjával illetni nem akarta s hogy a vád tárgyává tett kifejezésekkel nem is állított a sértettről oly konkrét tényt, amely rágalmazásnak lenne minősíthető. Bűncselekmény tényálladéka tehát nincs a cikkben. Ez a semmisségi panasz alaptalan. Igaz ugyan, hogy a vádbeli cikk megírására — a cikk címéből, de egész gondolatmenetéből kitünőleg — indítóokul annak a hírnek elterjedése szolgált, hogy a sértett egységes állami tankönyveket szándékozik iratni és kiadatni, amely terv megvalósulása által a vádlott a magyar kultúra integritását, az oktatás függetlenségét és a felekezeti békét látta veszélyeztetve. Igaz ugyan továbbá az is, hogy ezzel az állítólagos tervvel szemben a vádlottnak joga volt áíláspontját a sajtóban kifejteni s a vádbeli cikk tényleg főleg ennek a tervnek közérdekű vonatkozásaival foglalkozik. A vádlott azonban túllépte a jogos és közérdekű bírálat határait és a személyeskedés területére lépve át, a sértettnek egyéni integritását is megtámadja. Ha — mint állítja — eredetileg nem is akarta ezt, szándéka nem is erre irányult, ez bűnösBűntetőjogi Döntvénytár. XIX. 9