Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)

Büntetőjogi Döntvénytár. 131 lott részét kifejezetten fenntartotta azzal az indokolással, mert szerinte, bár a vádbeli cselekmény nem sajtóvélség és így a St. 40. §-a alkalmazható nem is volna, mégis az elsőfokú bíróság ítéletének e §. alapján kimondott vagyoni felelősségről szóló intézkedését sem érinthette azért, mert ebben az irányban a vádlott terhére megfelelő perorvoslat nem használtatott és mert ennek hiányában ezt a vádlott javára szolgáló rendelkezést a Bp. 385. §. utolsó, valamint a Bp. 387. §. harmadik bekezdése értelmében érinteni nem lehetett. A kir. ítélőtáblának ez a jogi érvelése azonban téves. A kiadónak és a nyomda tulajdonosának a St. 40. §-án alapuló felelőssége csakis a St. 32. §. szerinti sajtóbűncselekmények esetében állapítható meg. A St. 40. §-a ugyanis csak az ilyen bűncselekmények esetén alkalmazható. (St, 32. §. második bekezdés). Sajtóbűncselekmény hiányában tehát ezek ellen, mint perben nem álló szeméjyek ellen, a Bp. 1. §-a szerint büntető úton eljárni nem lehel. így tehát a büntető bíróságnak nincs is hatásköre arra, hogy közönséges bűncselekmény esetén a kiadó •és nyomdatulajdonos ellenében marasztaló ítéletet hozzon. Nem változtat ezen az sem, hogy a lap kiadója és nyomda tulajdonosa ellen tett törvényellenesnek felismert bírói ítéleti intézkedés esetleg, a vádlott javára és nem a sérelmére szolgált. Mert akkor, amikor a bíróság sajtó útján elkövetett vétség helyett közönséges bűncselekmény fennforgását állapítja meg, akkor már többé nem a Bp. 385. és 387. §-aiban körvonalozott perjogi rendelkezésről, hanem arról van csak szó, hogy bűnper alá nem vont személyek ellen hozatott marasztaló ítélet. Peren kívül álló egyének törvényellenes marasztalásából pedig a vádlottra még megtelelő perorvoslat hiányában sem származhat jogosan olyan előny, amelyre, mint a vádlott érintetheletlen jogára lehetne következtetni és ez a körülmény nem teheti jogossá a perenkívül álló személyek törvényellenes marasztalását. A kir. ítélőtábla tehát azáltal, hogy a kir. törvényszék ítéletének ezt a rendelkezését kifejezetten érintetlenül hagyta, az adott esetben hatáskörét túllépve valójában most már perben nem álló személyek felett ítélkezett és ezáltal a Bp. 384. §. 4. pontjában meghatározott alaki semmisségi okot valósította meg, mely e §. utolsó bekezdése értelmében hivatalból veendő figyelembe. Ezért a kir. Kúria a kir. ítélőtábla ítéletének a lap kiadója és a nyomda tulajdonosa ellen irányuló, marasztaló rendelkezését e §. értelmében megsemmisítette. E megsemmisítésnek nem lehetett akadálya az, hogy a kir. Kúria előbb körvonalozott álláspontja szerint tévesnek ismerte fel a kir. ítélőtáblának azt a rendelkezését, mely szerint a vádlott 9*