Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)

130 Büntetőjogi Döntvénytár. dés eldöntésénél ugyanis a kir. Kúria nem azt tartja fontosnak, hogy a vádlott a vád alapjául szolgáló cikkben tényállításait bizonyos mérvben a kormányra vonatkoztatja, mivel ez a törvény kijátszására irányuló célzatos eljárás is lehet, hanem döntő fontosságú csak az, hogy alkalmasak-e a cikkben írt valótlan tényállítások arra, hogy a különben is állandóan izgatott magyar földmunkás osztály vagy pedig mások előtt a magyar állam, a magyar nemzet megbecsülését csorbítsák. így vizsgálva a sajtóközlemény előbb kiemelt kitételeit, a kir. Kúria szintén arra a következtetésre jutott, hogy a vádlott a jogos kritika határait messze túllépő, rosszhiszemű, általánosító, valótlan tényállításaival, a magyar államhoz, a magyar nemzeti eszméhez való ragaszkodást igyekezett megrendíteni és e valótlan tényállítások alkalmasak is arra, hogy a magyar állam megbecsülését csorbítsák. Mert abban az államban, ahol osztályuralom van, ahol egyik osztályt elnyomják, kiuzsorázzák, jogaitól megfosztják, nincs jogegyenlőség, nincs jogbiztonság. Az állam nem teljesíti polgáraival szemben azt a legelemibb kötelességét, hogy őket egyenlő jogokban részesítse, így tehát az nem is érdemes a megbecsülésre. Nem tévedlek tehát az alsóbbfokú bíróságok abban a kérdésben, hogy a vádlott cselekménye: bűncselekmény és így a védő által a Bp. 385. §. 1. a) pontja alapján bejelentett semmisségi panasz elutasítandó volt. Ellenben a kir. ítélőtábla ítéletének a ((Magyarországi földmunkások Országos Szövetsége közleményei)) kiadója és a «Világosság)) r.-t. nyomda tulajdonosára vonatkozó rendelkezését a kir. Kúria a Bp. 384. §. 4. pontjában foglalt alaki semmisségi okból ugyan-e §. utolsó bekezdése értelmében hivatalból megsemmisítette. A kir. ítélőtábla ugyanis akkor, amikor ítéletének rendelkező része szerint az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel megtámadott rendelkezéseit helybenhagyta ugyan, de azzal a helyesbítéssel, hogy a vádlottat nem a St. 33. §-a szerint mint szerzőt, hanem mint teltest mondta ki bűnösnek és mellőzte annak kiemelését, hogy vádlott az ítélet tárgyát képező cselekményt sajtó útján követte el: voltaképen a vádlott cselekményét, a Bp. 385. §. 1. b) pontjában foglalt jogánál fogva máskép minősítette. E minősítésnek természetes következménye az volt, hogy ezzel az elsőfokban eljárt kir. törvényszék ítéletének á St. 40. §-án alapuló vagyonjogi felelősségről intézkedő része hatályát veszítette. A kir. ítélőtábla azonban e minősítésnek ezt a következményeit nemcsak hogy nem vonta le, hanem ítéletének indokolása szerint a kir. törvényszék ítéletének a St. 40. §-ára alapi-