Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 17. kötet (Budapest, 1925)

Büntetőjogi Döntvénytár. 107 oktani értelme szerint híreszteli. Azokból a való tényekből tehát, hogy a vádlott a fellebbviteli főtárgyaláson — tehát még nagyobb nyilvánosság előtt is — azt a kijelentést tette, hogy M. Józsefné vádlott széltében azt beszéli, hogy G. Sárit a mult ítélőtáblai tárgyaláson azért nem büntették meg, mert az akkor jelen volt főügyész vele szerelmi viszonyt kezdett, helyesen vonta le a kir. ítélőtábla azt a jogi következtetést, hogy a vádlott a szóbanforgó rágalmazó tényt híresztelte. S minthogy az alsóbbfokú bíróságok helyes megállapítása szerint a vádlott terhére megállapított rágalmazás tényálladékának többi alkotó eleme is megvan, okszerű és helyes az a megállapítás, hogy a vádlott cselekménye bűncselek• mény. A M. Józsefné vádlott védője panaszának a Bp. 385. §. 1. a) és b) pontjára vonatkozó része viszont azért utasíttatott el, mert a vádlott a való tények szerint használt kitételekkel azt a tényt tulajdonította a működés ideje, helye és egyéb körülmények szerint tüzetesen megjelölt, tehát neve említése nélkül is személyileg meghatározott kir. főügyésznek, hogy G. Sári vádlottal szerelmi viszonyt folytatott s hogy e viszonyánál fogva közreműködött arra, hogy G. Sári büntetlenül maradjon; e tény pedig valósága esetében az ellen, akiről állíttatott, legalább is fegyelmi eljárás megindításának oka lehet * vagy azt a közmegvetésnek tenné ki. S minthogy a tényállítás a kir. ítélőtábla helyes megállapítása szerint a sértettre, tehát meghatározott személyre vonatkozik, okszerűen következik, hogy a vádlott a sértettről a szóbanforgó tényt állította. Ennélfogva és mert a valónak vett tények szerint a vádlott a rágalmazó tényt más előtt állította s a sértett az alsóbbtokú bíróságok helyes megállapítása szerint közhivatalnok és a sértés hivatása gyakorlására vonatkozik, mindezeknélfogva törvényszerűen mondatott ki, hogy a vádlott cselekménye az 1914 :XLI. tc. 1. §-ába ütköző, 3. §-a második bekezdésének 2. pontja alá eső és 9. §-ának 4. pontja szerint felhatalmazás alapján üldözendő rágalmazás vétségének tényálladékát kimeríti. Eszerint e vádlott bűnössége is helyesen állapíttatott meg és cselekménye törvényszerűen minősíttetett a büntetőtörvénynek idézett rendelkezései szerint, rágalmazás nem pedig becsületsértés vétségének. K. Jenő vádlott semmisségi panaszának a Bp. 385. §. 1. c) pontja alapján használt része pedig a kir. ítélőtábla ítéletének vonatkozó indokolásán felül még azért is alaptalan, mert az 1887: XXVIII. tc. 2. §-a, mely szerint a bíróság abban az esetben, ha a sértés súlyosabb beszámítás alá esik, a rendbüntetésen felül a fegyelmi vagy bűnvádi eljárás megindítása iránt intéz-