Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

Büntetőjogi Döntvénytár. 97 megbízatásban eljáró törvény állal alkotott testület, a Btk. 461. §-a ós illetve a Bv. 9. §-a, valamint a Bp. 2. §-nak harmadik bekezdése a fennforgó esetben alkalmazást nem találhatott. Ez okból a magánindítvány és a magánvád előterjesztésére és képviseletére való jogosultság kérdése csakis az 1904 november 10. napján megnyílt országos református zsinat által alkotott I. törvénycikk alapján dönthető el. Ezen egyházi törvény 38. §-a szerint pedig a presbitériumot világi hatóságoknál a község lelkésze és illetve annak akadályoztatása esetében az esperes,és a gondnok,, vagy főgondnok képviseli. Az adott esetben tehát csakis ezeknek volt joguk a presbitérium nevében magánindítványt tenni és a vádat képviselni. Egyes presbitériumi tagoknak azonban a presbitérium képviseletében vagy az egész presbitériumot ért sérelem miatt fellépniök jogosultságuk nincs. Ez nyilvánvaló a Bp. 47. §-ból is, mely szerint valamely testület és illetve személyösszesség ellen elkövetett bűncselekmény megtorlását sohasem annak egyes tagjai, hanem mindenkor törvény, vagy alapszabályszerinti képviselete követelheti csak. Ez annál is inkább áll, mivel ellenkező esetben annyi bűncselekmény anyagi halmazalát kellene megállapítani, ahány természetes személyből a testület, jogi személy, vagy egyesület áll és illetve, ahány természetes személy épen panaszt telt. így a jelen esetben . . . 16 rendű rágalmazás, vagy becsületsértés vétsége lenne megállapítandó, ami nemcsak súlyosabb helyzetet teremtene a vádlottal szemben, aki lulajdonképen csak egy személyt, magát a személy összességet támadta meg, hanem egyben a merő véletlentől tenné függővé azt is, hogy vádlottat hány bűncselekményért kell felelősségre vonni Mindebből tehát kétségtelen, hogy az alsóbíróságok megsértették a törvényt akkor, midőn a fennforgó esetben a törvényesmagánindítvány és vád nélkül jártak el. 89. Rágalmazás vádja esetében a Btk. 92. i}-ának alkalmazása, mikor a vádbeli tényállítások egy része valónak bizonyult, mely való tények azután a vádlottat a vádbeli cikk túlzásaira és egyéb valótlanságaira felbátorították. (Kúria 1923 szept. 5. B I. 2983/1923. sz.) Indokok.... Igaz ugyan, hogy a vádlottnak súlyosítóként kellett betudni a vádbeli rágalmazó és becsületsértő tényállítások és kifejezések halmozottságát, valamint azt, hogy a főmagánvádló Büntetőjogi Döntvénytár. XVI. 7