Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

Büntetőjogi Döntvénytár. 83 lyozza. Mindez kizárja akár a Btk. 327. §-ában, akár a 471., 475. §-ában körülírt vétségek létrejöttét. A kir. ügyész cselekményében nincs távbeszélőtitoksértés, nincs hivatali hatalommal való visszaélés, nincs büntetendő cselekmény, mert — a távbeszélgetésről szóló jegyzék készítőinek, továbbítóinak, a védelem által vitatott, de ide nem tartozó felelősségi kérdését kikapcsolva — minden kételyt kizáróan igaz és való az, hogy a kir. ügyész jogos magántitkot nem sértett meg. Mert pontos jogi megállapítást igényel ám az is, hogy jogállamban a törvény a magánszemélynek milyen titkát és mily mértékig védi meg, mint közszabadsági jogosítványt? A válasz erre csak az lehet, hogy a személyi litok, mint a közszabadság egy része, csak a törvény korlátain belül igényelhet jogvédelmet. A törvény azt a titkot is addig a mértékig védi, amely és amíg a jogállam élő törvényével összeütközésbe nem jut. Más mértékű védelem a magántitkot nem illetheti meg. Ez a védelem tehát nem korlátlan, mert ha az egyén titka törvényt sért, állami közérdekbe ütközik, vagy azt akárcsak veszélyezteti is, az a törvényes védelmet nem igényelheti. A jogállam a titokvédelem terén csak a jogos igényeket elégítheti ki, de védelmével nem támogathat oly titkokat, amelyek törvényellenesek. A jogállamnak nem lehet feladata, hogy saját romlására, a. saját jogrendjének felborítására közreműködjék. Aki a jogállamtól ilyet kíván, az az egyéni jog szélsőségének pontjáról követeli, hogy a jogállam a saját törvénye oktalanul túlzó érvényesítésével a saját létét veszélyeztesse, életerejét maga pusztítsa. Hogy ez nem törvényes kívánság, bizonyításra nem szorul. Az adott esetben szerepelt telefonbeszélgetés oly egyéni titkot tartalmazott, amelynek feladata volt a törvényes bűnvádi eljárás célját szinte hivalkodva időlegesen meghiúsítani, amely a kötelező törvényliszteletet gúnyolódva félretette, s amelyben a bíróság törvényes tekintélyének súlyos megsértése foglaltatott. Ezt az egyéni titkot a jogállam a maga törvényes eszközeivel végletekig védeni nem volt köteles, s helyesen cselekedett a közvádló kir. ügyész, hogy a törvény betartásán őrködött és tiszteletlen1 kijátszását törvényes formában megakadályozta. A jog érvényesítését célozó cselekményéből, hiányzik a jogellenességnek a gondolata is. Ha az adott esetben a kir. ügyésznek arra, amit tett, nem volt volna joga, akkor a telefontitok megtudása révén értesült rendőrnek nem volna joga megakadályozni azt a bűncselekményt sem, amelynek elkövetésére a tettesek távbeszélőn beszéltek össze, s amelynek meghiúsításával a rendőr esetleg sok életet ment meg.