Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 16. kötet (Budapest, 1924)

Büntetőjogi Döntvénytár. 67 den olyan vonatkozásban in pejus módosíthatja, mely a minősítés keretébe tartozik, mert az említett perorvoslat folytán az ítéletnek ez a része, intézkedése nem jogerős, az tehát felülvizsgálandó (387. §.); mihez képest ebben a keretben köteles a kir. Kúria a Bpn. 33. §-a értelmében a törvénynek megfelelő ítéletet hozni, még ha az ellenkeznék is a vádló perorvoslatában a minősítésre vonatkozóan kifejezett felfogással s ennél súlyosabb következményekkel járna is. A kir. Kúria tehát ezen határozata szerint a vádlónak a téves minősítés miatt bár más indokból bejelentett semmisségi panasza folytán nem csupán annyiban találta reformálhatónak az uzsorabíróságnak ítéletét, amennyiben az tévesen mellőzte az 1920: XV. tcikk 1. §. 4. pontja szerint való minősítést, hanem annyiban is, amennyiben a bűncselekménytöbbség helyett cselekményegységet állapított meg; mert a törvény (Bp. 325., 387., perorvoslat esetében a felsőbíróság ítélkezési szabadsága a perorvoslat keretében (387. §.) a vádbeli cselekmény törvény szerinti minősítését illetően épen olyan korlátlan, mint az elsőbíróságé. Ezek szerint az első helyen említett határozat a felsőbírósági felülvizsgálat és határozat körét teljesen a vádló perorvoslatának keretébe s ehhez képest arra a lehetőségre szorítja, amely az elítéltre nézve a vád részéről bejelentett perorvoslattal célba vett eredménynél enyhébb lehet, de súlyosabb nem. Ellenben a második helyen ismertetett határozat a bejelentett vádbeli perorvoslatot olyan perjogi előfeltételnek veszi, amely az egész minősítést kiemeli a jogerő köréből, mihez képest a felsőbíróság a határozatának meghozatalánál a tett minősítését illetően a tettazonosság körében teljes értékelési szabadsághoz jut. Az első tanács határozata a minősítést izekre-részekre felbonthatónak s a részlegesnek nevezett jogerő által ilyen kis részletekben is leköthetőnek véli; ellenben a második tanács felfogása szerint a minősítés mint ítéleti ((intézkedés)), minden törvényi lehetőség formájában egységes, tehát részlegesen, egyes minősítésbeli lehetőségek szerint jogerőre nem emelkedhetik, hanem egészen nyitva áll az ítélő felsőbíró előtt, mihelyt azt a vádló akár általánosságban, akár pedig csak egy kiemelt konkrét formában is perorvoslattal támadta meg. Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy az a perjogi elv, mely a kir. Kúria szóbanforgó két határozatában ilyen ellentétes felfogás szerint nyilvánult meg, a legfontosabbak egyike, annak egységes értelmezése tehát a bírói gyakorlat elsőrendű szükséglete. szerint az in pejus bejelentett