Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 15. kötet (Budapest, 1923)

Büntetőjogi Döntvénytár. 33 jelentett perorvoslat esetében a felsőbíróság ítélkezési szabadsága a perorvoslat keretében (387. §.) épen olyan a váddal'szemben, mint az elsőbíróságé. Midőn ugyanis a Bp. 387. §-a a felülvizsgálat tárgyául az ítéletnek perorvoslattal megtámadott ((intézkedését)) jelöli meg; s a 395. §. az ítéletnek fellebbezéssel megtámadott ((részét)) veszi ki a részleges jogerősség köréből, ezzel azt íejezi ki, hogy a felsőbíróság a devolutio elvénél fogva az ítéletnek ezt a részét saját ítéletével helyettesítheti s bekövetkezvén a perorvoslat devolutiv hatása, a közvádló indítványa s perorvoslata a Bp. 325. §. értelmében annyiban korlátozza a felsőbíróságot, hogy az ítéletnek csakis perorvoslattal megtámadott intézkedését (387. §.j vagy részét (395. §.) vizsgálhatja felül: ezen a területen azonban teljesen szabad mozgása van, a közvádló jogi felfogása nem köti meg s a törvényt saját meggyőződése szerint értelmezi és így a jogi értékelés in pejus nincs korlátoknak alávetve. Ez a rendszer s ez a logika bontakozik ki a Bpn. 33. §-ából is, mely ezt mondja, hogy ha anyagi semmisségi ok forog fenn, a kir. Kúria «a törvénynek megfelelő ítéletet hoz». Tehát nem a közvádló minősítése s jogi felfogása irányadó, hanem az, hogy mily jogi értékelés felel meg a törvénynek.' Következéskép, ha a közvádló a minősítés miatt in pejus perorvoslattal élt, a felsőbíróság nincs kötve a közvádló jogi értékeléséhez s felfogásához, hanem a Bp. 385. §. i. 6> pontja alapján minden oly vonatkozásban kasszálhatja in pejus az alsófokú bíróság ítéletét a Bp. 325., 439. és 387. §-ai értelmében, mely a minősítés keretébe tartozik, mert a perorvoslat folytán az ítéletnek ez a része nem jogerős, az felülvizsgálandó (387. §.) s köteles a Kúria a Bpn. 33. §-a értelmében nem a közvádló felfogásának, hanem a törvénynek megfelelő ítéletet hozni. E vitás kérdés elemzésénél nem kerülte el a kir. Kúria figyelmét a Bp. 390. §. második s a 434. §. harmadik bekezdésének ama rendelkezése, mely szerint világosan meg kell jelölni azt az okot, mely miatt a semmisségi panasz használtatik. A semmisségi oknak ily tüzetes megjelölési kötelességéből azonban nem az következik, mintha a kir. Kúria in pejus felülvizsgálati joga a közvádlótól megjelölt semmisségi okra volna szorítva, s nem is egyértelmű ez a szabály azzal a civilis jellegű szabállyal, mely szerint a bíró a felek kérelmét túl nem lépheti, mert magánjogi ügyekben rendszerint egyéni sérelemről van szó, míg bűnügyekben közvetve vagy közvetlenül mindig az államot és a társadalmat, tehát a közületet érdeklő jogviszonyok döntendők el. De eltekintve ettől, a semmisségi panasz alaki, vagy anyagi szabálytalanságra vonatkozhatik s az említett szakaszokban foglalt Büntetőjogi Döntvénytár. XV. 3