Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

Büntetőjogi Döntvénytár. getés hiányára mutat, hanem ellenkezően arra, hogy az emberek a testi és lelki ellenállhatatlannak tekintett kényszer hatása alatl voltak és rettegtek attól, hogy a fejiyegető veszély csapásait akár csak egy ártatlan kifogással is magukra és. családjukra kihívják. E lelki, testi tehetetlenséghez közel álló megfélemlítés az erőszak, fenyegetés oly fokát jelenti, amely az ily természetű legtöbb esetben a rablás bűnteltét vagy a zsarolás bűntettének a Btk. 353. §. 1; pontjában minősített esetét állapítja meg; mert ezeknél a súlyos eseteknél a fenyegetés, az erőszak nagy foka a proletárdiktatúrái közegeket kisérő élelvesztő romlást, pusztulást jelentő megfélemlítés alakjában, nemkülönben sok-sok ismert, hallott borzalmas tény formájában hatott teljesen leszerelőleg a sértettekre. Mindezeknél fogva az elvi jelentőségű kérdésre igenleges választ kellett adni, — mégis olyan fenntartásokkal, amelyek a bár hasonló, de jelentőség tekintetében még sem azonos esetekben a bírói szabad felismerés és értékelés biztosítására alkalmasak. E részben szÜKségesnek mutatkozott a proletárdiktatúra parancsa vagy rendelkezése folytán eljáró terheltek megjelenésénél példaszerűen kiemelni, hogy a fellépésnek parancsolónak, követelőnek kell lennie, ami alatt a proletárdiktatúra kormányától, szerveitől, közegeitől kapott utasítás, rendelkezés szerint eljáró terhelteknek az engedelmességre, teljesítésre való komoly felhívását kell érteni, minden külön erőszak vagy fenyegetés nélkül is. A megjelenés e közelebbi jellemzése azért kell, mert volt eset rá, hogy a proletárdiktatúra egyik-másik jobbérzésű eszköze, közege maga is csak ellenállhatatlan kényszer alatt járt el a kapott utasítása értelmében, azonban úgy, hogy inkább segítségére volt a megzsarolásra kiszemelt egyéneknek, mint ártalmára azáltal, hogy a kibúvás vagy a legkisebb károsodás lehetőségeire ő maga mutatott rá. Az ilyen, s ehhez hasonló terheltek a sértettekkel szemben nem a veszélyt, hanem a teljes, vagy legalább részben való menekülést képviselték, nem rettegtető zsa -rolók, hanem jóindulatú mentők voltak. Az ilyenek bűnösségének megállapítására tehát egy túl bő elvi keret megvonásával nem szabad módot nyújtani s a bírói független értékelés elé korlátozó lehetőségeket állítani. Szükséges volt továbbá a fölvetett elvi kérdés szétfolyó hatását megrögzíteni azzal is, hogy a határozatban kifejezetten kiemeltetett, mikép a proletárdiktatúra szerveinek parancsa, rendelkezése folytán a sértetteknél parancsolva, követelve megjelent terheltek is csak akkor mondhatók ki a zsarolásban bűnösöknek,