Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 14. kötet (Budapest, 1922)

f. /. A vádlott cselekményének gyilkosság büntette gyanánt történt minősítésébe az elsőbíróságnál megnyugodott, védő/e azonban a minősítés miatt fellebbezéssel élt; a másodfokú ítélet ellen, amely a vádlott cselekményét ugyancsak gyilkosságnak minősítette, mind a vádlott, mind a közvédő a minősítés miatt semmisségi panaszt jelentettek be. A Kúria a vádlott panaszát is felülvizsgálta, mert a védelem egységes.— //. A lelki reáhatásoknak - és lelki befogadásoknak abszolút szabálya nincs; a bűncselekmény elkövetésére való reábírás kérdését minden esetben azon viszony alapján kell egyéniesítve mérlegelni, amely a felbujtó és a felbujtott között fennáll. A reábírás fogalmának nem kelléke, hogy a felbujtó lelki ráhatása az elhatározás kizárólagos oka legyen, csak az kellék, hogy ez a ráhatás az elhatározást előidéző motívumok egyike legyen. A tettes hajlandósága a bűncselekmény elkövetésére a felbujtás megállapítását nem teszi lehetetlenné, ha a reábírás oly értelmi működés formájában jelentkezik, amely a vágyat elhatározássá fejleszti ki és megérleli, s így a tettest olyan cselekvésre veszi rá, amelyet az a vágynál, a gondolatnál maradva nem fejtett volna ki. Nemcsak az felbujtó, sőt nem is mindig az a felbujtó, aki a bűncselekmény elkövetésére az első impulzust adja, hanem az, aki akár egyedül, akár más hasonló körülményektől segítve a tettes akaratát oda hajlítja, Büntetőjogi Döntvénytár. XIV. \