Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 13. kötet (Budapest, 1921)
ÖÍ Büntetőjogi Döntvénytár. vádlott, hogy ((Ugyanezt a büntetést* — (vagyis az ítélőtábla által kiszabottat) a kassai honvédkerületi bíróságnál már letöltötte. A Kúria a vádlott semmisségi panaszát tartalmánál fogva a Bp. 385. §. 1. c) pontja alapján bejelentettnek s mint ilyent alaposnak találta. Ugyanis: A kassai honvédhadosztálybíróság mint ítélőbíróság 1917. évi okt. 30-án Hb 735—33-17. sz. a kelt jogerős ítéletével a vádlottat a katonai büntetőtörvény 318. §-ába ütköző bűntettben bűnösnek mondotta ki amiatt, mert katonaszökevény fiát magánál szállással s élelemmel ellátta s mert a katonaszökevényt elfogni s letartóztatni akaró B. Pál és N. János csendőrökkel, azon célból, hogy fiát az elfogatástól megmentse, dulakodott. A vádlott a katonai bíróság által kiszabott 3 havi börtönbüntetését az ítéletre vezetett záradék szerint 1917 május 27-én kitöltötte. A polgári s katonai bíróságok ítéleteinek egybevetéséből kitűnik, hogy az ezúttal vádba vett hatósági közeg elleni erőszak tényálladékát illetően a tettazonosság forog fenn, a polgári bíróság előtt is vád tárgyává tett eme cselekmény tárgyában tehát az illetékes katonai bíróság már jogerős ítéletet hozott. Ezeknélfogva a törvényszék és az ítélőtábla ítélete a Bp_ 385. §. 1. c) pontja értelmében megsemmisítendő s vádlott a Bp. 326. §. 1. pontja alapján felmentendő A olt. * * = Felmentés ugyanily alapon : BDtár XI. 77. 25. /. A St. 26. §-ának 9. b) pontjában foglalt rendelkezés általában eltiltja magzatelhajtásra szolgáló módnak vagy alkalomnak sajtótermékben való ajánlását; ehhez képest e vétség tényálladéka szempontjából az ajánlott módnak vagy alkalomnak a magzatelhajtásra való alkalmassága közömbös. — //. A St. 26. §-ának 9. b) pontjában meghatározott vétség esetében — a St. 32. §-a szerint — nem a kivételes sajtófelelősségnek a szabályai, hanem a Btk. általános rendelkezései irányadók; ehhez képest a