Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 13. kötet (Budapest, 1921)

íiii n (etüjofi i Döii t vény túr. fennforgó enyhítő körülmények nyomatékosságánái vag\ azok nagy számánál fogva csak abban az esetben szabható ki a vádlott terhére rótt cselekményre meghatározott szabadságvesztésbüntetés neménél enyhébb nemű büntetés, ha a vádlott cselek- • ményére előírt büntetési nemnek legkisebb mértéke is aránytalanul súlyos lenne. Ebből a rendelkezésből tehát az következik, hogy fegyházbüntetés helyett, melynek a Btk. 22. §-a szerint két é\ a legrövidebb tartama, a Btk. 92. §-ának alkalmazásával csakis két évnél rövidebb tartamú börtönbüntetés szabható ki. Midőn tehát a másodfokú bíróság a vádlott főbüntetését a cselekményére meghatározott fegyház helyett a Btk. 92. §-ának alkalmazásá\al három évi, tehát két évnél hosszabb tartamú börtönbüntetésben szabta ki, a törvényben megállapított büntetési tételnek megengedett enyhítésénél nem tartotta meg a törvényben vont határokat. Ez pedig a Bp. 385. §-ának 2. pontjában meghatározott anyagi semmisségi ok, mely .a vádlott sérelmére szolgálván, a Bp. 385. $-ának utolsó bekezdése szerint hivatalból Aeendő figyelembe. Ehhez képest a másodbíróság ítéletének a szabadságvesztésbüntetés kiszabásáról rendelkező részét a Bp. 385. §-ának 2. pontja alapján meg kellett semmisíteni s e részben a törvénynek megfelelő ítéletet kellett hozni . . . A vádlott börtönbüntetése tartamának meghatározásánál, bár a törvényszék ítéletében felhozott nyomatékos és számos enyhítő körülményekkel szemben súlyosítóul szolgál a vádlottnak az a határozottsága és kitartása, mellyel előbb kézzel, majd hurokkal való fojtogatással ölte meg újszülöttét: mégis tekintettel arra, hogy vádlottnak a gyermek megölésénél tanúsított kitartása a férjétől való nagy félelmének, valamint a szülésokozta nagy fájdalmaknak és izgalmaknak volt a kifolyása, a Kúria ezen bűnösségi körülmények mérlegelése alapján úgy találta, hogy a vádlott bűnössége fokával az elsőfokú bíróság által főbüntetésként kiszabott egy évi börtönbüntetés van arányban. A vádlott által előzetes letartóztatásban töltött idő a súlyosabb nemű börtönbüntetésébe arányosan volt betudandó. Végül megjegyzi a Kúria, hogy a Btk. 281. ,^-ának 1. bekezdése szerint azért nem volt a vádbeli tett minősíthető, mert a való tényállásból kétséget kizáróan kitűnik, hogy a vádlott nem a szülés okozta nagy izgalmak hatása alatt, közvetlenül a lett \égrehajtása előtt határozta el magát a szóbanforgó bűncselekmény véghezvitelére, hanem ez az elhatározás jóval korábbi kelotfí 'volt.