Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 13. kötet (Budapest, 1921)

Büntetőjogi Döntvénytár. 81 :ÍŐ. /. Az alkotmányosság helyreállításáról és az állami főhatalom ideiglenes rendezéséről szóló 1920: I. tc. bevezetése, valamint 1. és 13. §-a szentesítő akaratnyilvánítás abban a tekintetben, hogy a nemzetgyűlési választások alkotmányos fogszerű­séggel készíttettek elő és vitettek végbe, továbbá, hogy az ez irányban kiadott törvénypótló rendele­tek mindennemű vonatkozásukban alkotmányos jog­érvénnyel bírnak úgy, mintha azokat eredetileg is alkotmányos kormány törvényes jogkörében bocsá­totta volna ki. — //. Azok a rendeletek, amelyeket az ú. n. tanácsköztársaság megbukása után az ország ügyeinek vezetésére vállalkozott ideiglenes kormány az alkotmányos élet és a jogfolytonosság helyreállí­tására való törekvéséből kifolyóan a nemzetgyűlés tagjainak választására vonatkozólag kiadott és ame­lyek szerint a szavazás kötelező, e közérdekű hon­pclgári kötelesség teljesítésének szándékos elmulasz­tását nem nyilvánítják bűncselekménynek, hanem csupán rendbüntetéssel és az eset természetének meg­felelő más joghátránnyal sújtják azokat, akik a kö­telező szavazás parancsát megszegik (Kúria JEH. 1920 jún. 22. B I. 1793 1920. sz.) A kir. Kúria: A koronaügyésznek a jogegység érdekében használt perorvoslata következtében kimondja, hogy a budapesti XXI. választókerületnek szavazást mulasztó választói ellen folya­matba tett ügyben ;i budapesti büntető kir. járásbíróság 1920 máreius 30-án kelt B. 1 1.787 2. szánni határozatával megsértette a törvényt, nevezetesen az 1860 : IV. tc. 19. és 22. §-át az állal, hogy hatáskörét leszállította és az eljárás lefolytatását megtagadta. Indokok: Az ú. n. tanácsköztársaság megbukása után az ország ügyeinek vezetésére vállalkozott ideiglenes kormány az al­kotmányos élet és a jogfolytonosság helyreállítására való törek­véséből kifolyóan 1919 november 17-én 5988/1919. M. E. sz Büntetőjogi Döntvénytár. XIII. #

Next

/
Oldalképek
Tartalom