Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

Büntetőjogi Döntvénytár. 119 Ezek előrebocsátása után a kir. Kúria megállapítja, hogy a kir. tábla minősítése téves. A vádlott cselekménye ugyanis a kir. Kúria meggyőződése szerint a kir. törvényszék ítéletének helyes indokainál fogva a vád szerinti (1914: XLI. tc. \. §. és 3. §. 2. pont, 9. §. 6. pont) ielhatalmazásra hivatalból üldözendő rágalmazás vétségének jogi ismérveivel bír ; mert eltekintve attól, hogy a vádlott nem gondatlanul, hanem saját — minden része szerint pontosan ismert — tényében forogván, szándékosan cselekedett, mikor az általa is elismerten valótlan tényállításait megtette, a vád alapjául szolgáló fellebbezés nem is foglal magában fegyelmi eljárást igénylő, kifejezett vádat a sértett ellen, hanem csak oly tényállításokat, amelyekkel a sértett kedvezőtlen határozatának megváltoztatását akarla elérni, ami ha nem sikerülne, arra az esetre fenyegetődzik a vádlott a fegyelmi eljárás kérésével. Ez a beadvány tehát nem tekinthető olyan vádolásnak, amely a sértett ellen abban az irányban az eljárás megindítását célozta volna, következéskép az 1914: XLI. tc. 20. §-a szerinti hatóság előtti rágalmazás vétségének megállapításához sem szolgálhat alapul. Ezt a vádlott javára történt minősítésbeli tévedést mint a Bp. ^85. §-ának i. b) pontjába ütköző anyagi semmisségi okot a kir. Kúria megfelelő perorvoslat hiányában nem hozhatta ugyan helyre, de abból azt a következményt sem vonhatta le, hogy eme téves, de immár jogerős minősítésnek megfelelően a vádlottat az 1914: XLI. tc. 21. §-ában előírt magánindítvány hiányánál fogva, illetve annak elkésése okából a vád alól fel kell menteni. Annak a kérdésnek az eldöntésénél ugyanis, hogy valamely cselekmény magánindítványra üldözendő-e vagy sem, a cselekménynek nem — a megfelelő per\orvoslat hiányánál fogva meg nem változtatható — téves minősítése, hanem az a törvényszerű minősülés lehet csak irányadó, amelyet ama cselekményre tényálladéki ismérveiné! fogva a törvény szerint alkalmazni kellett volna. A Bp. fellebbviteli rendszeréből folyó részleges jogerősség elve ugyanis nem magyarázható olyan mereven, hogy a téves es meg nem változtatható minősítés, az ezen minősítéssel járó magánindítványi jellegnél fogva, megfelelő magánindítvány hiányában a tényálfSkdék ismérvei szerint igazodó helyes minősítés szerint hivatalból üldözendő cselekmény tekintetében is kizárná a bűnvádi eljárást. A jogerőre emelkedett minősítés a Bp. 387. §-a szerint kizárja ugyan a cselekmény súlyosabb minősítését és a súlyosabb büntetési tétel alkalmazását, azonban nincs törvényes intézkedés, mely bírói tévedés esetén ennek a téves minősítésnek összes folyományát kötelező szabályként írná elő.