Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

118 Büntetőjogi Döntvénytár. A valónak vett s ehelyütt kötelezően irá ;< adó tényállás lényege szerint a sérteti főszolgabíró a vádlott körorvos fegyelmi és illetményi ügyében véghatározatot hozott. Ez ellen a vádlott fellebbezett. Fellebbezésében azt a tényt állította a sértettről, hogy illetményeit kegyetlen bosszúból vonta el, hogy ő és családja ártatlan áldozata a főszolgabíró eljárásának, amelynek már más tisztviselők is áldozatai leltek, meri rabiátus viselkedését egyeneslelkű tisztviselők nem tűrhették ; kérte tehát illetményei megítélését, mert elleneseiben «feltétlenül kénytelen lesz a mulasztó főszolgabíró ellen fegyelmi eljárást kérni)). E tényállás alapján a kir. törvényszék a vádlottat — minthogy a felhatalmazást a sértett felettes hatósága megadta — hivatalból üldözendő rágalmazás vétségében bűnösnek mondta ki. A kir. tábla a minősítést megváltoztatta és a vádbeli tettet hatóság előtti rágalmazás vétségének minősítene, mert a vádlott a fellebbezésben a sértett főszolgabírót felettes hátósága előtt, amely a fegyelmi eljárásra illetékes, a hivatali kötelességére vonatkozó oly tényekkel vádolta, amelyek a fegyelmi telelősségrevonás okául szolgálhaltak ; tette pedig ezt gondatlanul, kellő ténybeli alap nélkül és vádja nem bizonyult valónak. Minthogy pedig ez a vétség csak a sértett magánindítványára üldözhető, a kir. tábla tényként megállapította, hogy a beadványban foglalt rágalmazás elkövetési napja 1915 okt. 25-ike; és hogy a sértett az említett fellebbezést 1915 nov. 3-án felterjesztő jelentésében felettes hatóságától a sérelmére elkövetett rágalmazás megtorlását kéríe, ami — ha nem is az illetékes hatóság előtt tétetett meg — a kir. tábla szerint joghatályos magánindítvány, mert az illetékességben való tévedés a sértettre nézve nem lehet jogtosztó ; megállapíttatott továbbá az a tény, hogy a vádlott fellebbezését az alispán 1916 január 29-én intézte el s az erről szóló határozatának indokolásában kijelenti, hogy a sértett által kért felhatalmazást nem adja meg, mert azt a sértett maga is megadhatja; tény végül, hogy ezt a határozatot a sértett főszolgabíró 1916 február 5-én vette kézhez s ezek után 1916 február 22-én írásban maga kérte a kir. ügyészséget a rágalmazás vétsége miatt való bűnvádi eljárás megindítására, ami meg is történt s utóbb az alispán felhatalmazása is beszereztetett. Ezekből a lényekből a kir. tábla azt a jogi következtetést vonja le, hogy a joghatályos magánindítvány meg van, mert a sértett felterjesztő jelentésében kifejezett megtorlási kérelem annak tekintendő, mivel a magánindítvány alakszerűséghez kötve nincs. Ez ellen irányul a vádiolt és védő semmisségi panasza, mert szerintük a sértett magánindítványa törvényes határidőn tűi, tehát elkésve tétetett meg.