Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

Büntetőjogi Döntvénytár. A kulönvédőnek a Bp. 385. §-ának 1. c) pontjában megbatározott semmisségi okból bejelentett semmisségi panasza alaptalan. A másodbíróság ugyanis a Bpn. 33. §-ának végbekezdése értelmében a kir. Kúriát is kötelező tényként azt fogadta el, hogy a vádlott a sértett leesése után gyorsított lépésekkel sietett el a helyszínéről; hogy továbbá számláját a korcsmában rendesen ki tudta egyenlíteni és végül, hogy a vádlott a vádbeli eset kivételével az az nap történtekre vissza tudott emlékezni. Ezekből a tényekből pedig egyezően az alsóbíróságokkal a kir. Kúria is azt a jogi következtetést vonta le, hogy a vádlott az adott esetben nem volt beszámílhatatlanul ittas, hanem öntudatának, ha korlátoltan is, mégis annyira birtokában volt, hogy birt akaratának szabad elhatározási képességével. Ehhez képest az alsóbíróságok helyesen állapították meg a vádlott beszámíthatóságát, miért is a különvédőnek ez irányban bejelentett semmisségi panaszát mint alaptalant a Bpn. 36. §-a értelmében el kellett utasítani. Ellenben a különvédő által a Bp. 385. §-ának 1. b) pontja alapján bejelentett semmisségi panaszt a kir. Kúria alaposnak ismerte fel. A másodbíróság ugyanis idevonatkozóan tényként azt állapította meg, hogy a vádlott a sértettet előzően nem ismerte; hogy továbbá a vádlott az eset alkalmával ittas volt; hogy a korcsmából hazamenet tántorgott és hogy ezen részeg állapotában rúgta ki a sértett alól a széket, ki ennek folytán a földre zuhanván, a négy hétig gyógyult testi sérülést szenvedte. Ezen valóknak vett tények alapulvételével pedig úgy találta a kir. Kúria, hogy habár a szóbanforgó rúgás a vádlott akaratbeli, vagyis szándékos cselekménye volt is, de azzal a vádlott szándéka nem arra irányult, hogy a sértett testét valami bántalom érje, hanem csak merő tréfából, duhajkodásból rúgta meg a széket, melyen a sértett állott, noha rendes gondosság mellett «lőre láthatta volna, hogy ennek folytán a sértett a székről le is eshetik s ennek következtében súlyos testi sérülést is szenvedhet, ami a megállapított tényállás szerint be is következett. Ehhez képest a vádbeli sérülés nem a Blk. 301. § a szerinti szándékos bántalmazásnak, hanem a Btk. 310. §-ának 1. bekezdésében meghatározott vétkes gondatlanságnak eredményekép jelentkezik. A vádlottat tehát, mivel az ő gondatlansága és a vádbeli sérülés között az okozati összefüggés megvan, a szóbanforgó testi sérülésért büntetőjogi felelősség terheli. Ezt a felelősséget pedig a Btk. 310. §-a szabja meg. Tévedtek ekként az alsóbíróságok, midőn a vádlott cselekményét a Btk. 301. §-a alapján minősí7*