Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 12. kötet (Budapest, 1920)

90 Büntetőjogi Döntvénytár. egyike helyett a P. Jánostól vett, havivakságban szenvedő, tehát használhatóság tekintetében silányabb és az akkori lóárakra valá tekintettel jóval értéktelenebb lovat vezetett elő átadásra. E tényállást vizsgálat tárgyává téve, a kir. Kúria jogilag azt állapítja meg, hogy a kérdéses két lónak az állam tulajdonába leendő átadása, valamint azoknak a behíváskor leendő elővezettetése tárgyában a vádlott és a katonai kincstár vagy valamely más hatóság között kölcsönös megegyezés alapján szerződés nem jött létre, hanem úgy az alkalmasnak talált két ló átengedésére, mint azoknak a behívásig leendő birtokban tartására a vádlott az 1912 : LXIX. tc. értelmében, tehát törvény álapján volt kötelezve. S minthogy szerződés létrejötte hiányában az 1915 : XIX. tc. 1. §-ában meghatározott bűncselekmény tényálladékáról szónem lehet, helyes a kir. törvényszéknek az a jogi döntése, amely szerint ez a bűncselekmény nem forog fenn. Tévedett azonban a kir. törvényszék a büntetőtörvény rendelkezésének helyes alkalmazásában, midőn azt állapította meg, hogy a vád alapjául szolgáló tett egyáltalában nem bűncselekmény. Mert a fenti tényállásból okszerű az a következtetés, miszerint a vádlottnak tudnia kellett, hogy a kérdéses két ló, habár azokról nyilvántartó lapot nem kapott, az állam tulajdonába ment át és hogy azok csak ideiglenesen s azzal a kötelezettséggel hagyattak nála, hogy azokat felhívásra a katonai hatóság részére leendő átadás végett elővezetni tartozik. Ezekből pedig önként folyik az is, hogy a vádlott tudta, hogy a két ló reá nézve idegen dolog. Minthogy pedig az előadottaknál fogva nyilvánvaló, hogy a> vádlott a csupán birlalatában levő egyik lovat a tulajdonosnak nem adta át, hanem azt jogtalanul és azért tartotta vissza, hogy azt magának megtartsa s ez alapon az sem kétséges, hogy ezen lóra nézve a vádlottnál az eltulajdonítási szándék fennforgott, a kir. Kúria mindezekre tekintettel úgy ítéli, hogy a vádbeli tett a sikkasztás tényálladékát kimeríti. Ez a cselekmény azért minősül az 1915: XIX. tc. értelmében, mert a hadviselés sikerének egyik előfeltétele az is, hogy a hadsereg kellő és alkalmas lóállomány felett rendelkezzék és így annak folytán, hogy a vádlott a katonai igazgatás céljára besorozott alkalmas ló helyett arra teljesen hasznavehetetlen lovat akart átadni, a fegyveres erő érdekét közvetlenül veszélyeztette. A bűnösség szempontjából közömbös a vádlott részéről védekezésül felhozott az a tény, hogy a cserébe adott lovat 900 K-ért, tehát 100 K-val drágábban vette, mint amennyiért ő a kéfc