Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 10. kötet (Budapest, 1917)

Büntetőjogi Döntvénytár. 39 összegről, pénzről, a hála mikénti kifejezéséről nem volt szó. Az elsőbíróságnak a jogi érveléséhez fűzött ténymegállapítása azonban nem teljes, a jogi álláspont pedig téves. Nem teljes a ténymegállapítás, mert a kir. törvényszék ítéletében máshely ült (lásd ítéleti kiadmány 12. lap) tényként azt állapítja meg, hogy ez a vádlott akkor, midőn K. Venceltől a helyi beosztást kérte, ígéretet tett arra nézve, hogy ezt a szolgálatot megfelelően díjazni fogja, sőt, hogy a vádlott beismerése szerint ezen kijelentésénél arra gondolt, hogy majd 50—60 K-t og K-nek juttatni. Ez a megállapítás meg is felel a vádlott részéről a nyomozat során tett vallomásnak, amelyet a főtárgyaláson indok nélkül módosított. A Kúria ezért a tények kiegészítéséül megállapította, hogy vádlott kérelmének előterjesztése után nemcsak a «hála» szót hangoztatta, hanem kilejezetten díjazást ígért. Különben is a hála szó alatt az eset körülményeihez képest mást, mint anyagi előny ígéretét érteni nem lehet. Az elsőbíróság jogi álláspontja pedig azért téves, mert az ügy lényegéhez nem az tartozik, vájjon vádlott óhaja önmagában jogos volt-e vagy nem, hanem az, hogy az az intézkedés, amit K.-től kért, ennek kötelessége megszegésével járt-e vagy nem. Már pedig mint már fentebb kifejtetelt, az őrmester, mint a katonai parancsnok kisegítő közege, mindazon esetekben, melyekben nem objektív szempontból, hanem magánérdekben, a konkrét esetben az orvosi felülvizsgálat esélyeivel szemben való biztosítás végett, díjazásért osztja be a népfelkelőt helyi szolgálatra, kötelességszegést követ el. Minthogy ezek szerint a vádlott K. Vencel őrmesternek azért ígért jutalmat, hogy ez kötelességét megszegje: a kir. Kúria a kir. ügyésznek idevonatkozó panaszát is alaposnak ismerte fel és G. F.-nak a Btk. 470. §. 1. bekezdésében meghatározott megvesztegetés vétségében való bűnösségét megállapította. III. A büntetés megállapításánál a kir. Kúria S. Antal, K. Fülöp, S. Béla és B. Dávidra nézve elfogadta az elsőbíróság ítéletében megjelölt enyhítő és súlyosító körülményeket, de ezenfelül S. Antalra nézve súlyosítóul mérlegelte azt, hogy a megvesztegetésnél vagyoni előny végett működött közre, nemkülönben fokozott tevékenységét; ellenben K. Fülöpött illetően enyhítőül a kisebbfoku tevékenységét. G. Ferencre nézve enyhítőül azt, hogy betegsége miatt a katonai szolgálatra tényleg alkalmatlannak találtatott és nincs kizárva, hogy betegségének hatása alatt követte el a megvesztege-