Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 10. kötet (Budapest, 1917)

108 Büntetőjogi Döntvénytár. együtt követték el úgy, hogy a pénzfelvételre mindig az asszony jelent meg és az ezzel járó tevékenységet az fejtette ki. Tény az is, a fizetési könyvecske adatai szerint, hogy a vádlottak a mindössze egy heti katonai szolgálat után az első segélyt nem is közvetlenül a bevonulás vagy szabadságolás után, hanem több mint három hó múlva és pedig 1914 augusztus 24-től november hó 30-ik napjáig számítolt 547 K 47 f-nyi összeget egyszerre vették fel, ami arra mutat, hogy a vádlottak sokáig készültek tettükre s azt csak akkor követték el, amikor annak révén egyszerre nagyobb összeg pénzhez jutottak. Valónak elfogadott tény az is, hogy a vádlottak, a noha kezeik között volt fizetési könyvecske tartalmából ebbeli kötelességüket ismerték, a katonai szolgálat megszűnését be nem jelentették. E tényállás alapján a vádlottak ellen a Bn. 50. §-ába ütköző és a Btk. 380. §-a szerint minősülő csalás bűntette miatt emeltetett vád. Az alsóbíróság ettől eltérőleg a vádlottak tettét a m. kir. belügyminiszter 1914. évi augusztus 8-án kelt és a Budapesti Közlönyben közzétett hirdetményének utolsóelőtti bekezdésében meghatározott kihágásnak minősítették. Ez a minősítés téves. Elsősorban rá kell mutatni arra, hogy az említett kihágásnak a jelen esetre vonatkoztatott elkövetési cselekménye abban áll, hogy a tettes ca segélynek beszüntetését maga után vonó körülményeket a hatóságnak haladéktalanul be nem jelenti)), ami csak egy része annak a tettnek, amely a jelen esetben vád tárgyává tétetett, ügy, hogy az alsóbíróságok ítélete a vád tárgyát nem is meríti ki. Ugyancsak e kihágás és a Bn. 50. §-ában meghatározott bűntett törvényes tényálladékának egybevetéséből kitűnik, hogy a bejelentés elmulasztása által elkövetelt kihágás a csalás törvényes ismérveit nem érinti, ki nem meríti és az, amennyiben ezen ismérvek fenforognak, a csalás megállapítását nem akadályozza. Ennek megállapítása után meg kell vizsgálni a téves minősítés okát. Ez az alsóbíróságok — nevezetesen a kir. tábla — ítéleti indokolásából kivehetően, abban található, hogy az alsóbíróságok, noha a vádlottak tettében egyébként a jogtalan vagyoni haszonra irányuló célzatot, a tévedésbe ejtést és tartást, a 100 K-t meghaladó kár okozását mind felismerték, a fondorlat fennforgását nem észlelték azért, mert a fondorlat fogalmát úgy értelmezték, hogy az csak furfangos, fortélyos művelettel, cselekvő magatartással jön létre, holott a vádlottak csak mulasztottak, elhallgat-