Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 10. kötet (Budapest, 1917)

fíünletöjogi Döntvénytár. 86 Ugyanez áll arról a védelmi álláspontról, hogy egyes vádlottaknak semmi szükségük sem volt vesztegetni, mert ők a hadseregre nézve mint rendkívüli (dadátokat teljesítő szállítók egyszerűen nélkülözhetetlenek voltak, akiknek a szállítás elnyeréseért versengeni nem volt szükségük. Kétségtelen, hogy a valónak elfogadott tényállás ilyen helyzetet mutat, de ugyané tényállásból kitűnik az is, hogy a nélkülözhetlenség e helyzetét ép a \ádloltak teremtették meg a maguk javára, amikor társaikkal együtt M.-t és segédeit már eleve, haszonrészesedési ígérettel s csakhamar pénzzel is lekötötték, s aztán a verseny minden lehelőségének kizárásával minden szállítást magukhoz ragadtak, akár tartozott az rendes üzletkörükbe, akár nem. Általánosan érvényesített védelmi érv az is, hogy a jelen esetben a vádlottak nem vesztegetők, hanem a katonai tisztviselők által megzsaroltakként jelentkeznek. Ez az érvelés a tényállás szerint azért alaptalan, mert a vádlottakról meg van állapítva, hogy a városba idegenül került M.-nek a szokásra való hivatkozással kínálták a hasznot és a pénzjutalmat; meg van állapítva, hogy a M.-mel való ismeretség első napjaiban egyikük hozta a másikat s rövidesen M. úgy körül volt véve, le volt nyűgözve a visszaélések soktéle kötelékével, hogy a kincstár érdekeinek megvédésében a vádlottak kapzsiságával szemben kellő ellenállást nem fejtelt ki. A kir. Kúria tehát úgy találja, hogy nem M.-tőI erednek a kezdeményezések a létrejött visszaélések tekintetében, s nem ő fejtett ki oly ellenállhatatlan erőszakot a vádlottakkal szemben, amelynek pénzadással voltak kénytelenek meghódolni, hanem megfordítva, a vádlottak iniciativája hozta létre a kincstár kizsákmányolására vezető helyzetet. Egyes vádlottak érdekében az is kifejtetett, hogy aránylag kisebb összegű ajándékaik a nagy összeghez szokott M.-nél nem szolgálhattak megvesztegetésül. A kir. Kúria e kérdésben azt az álláspontot foglalta el a kir. törvényszékkel összhangban, hogy elsősorban haszonrészesedési igéret történt s ennek befolyása alatt indultak meg a visszaélések, ami mellett a pénzjutalom tényleges adása másodrendű jelentőségű. Az is felhozatott a törvényszéki ítélet álláspontjának meggyöngítésére, hogy az ítélet hol a kétségtelen jutaimi összegekből következtet a visszaélésekre, hol meg ezekből az esetleg nem bizonyított pénzadásra. Az érv nem alapos, mert a kir. törvényszéki ítélet mindenütt a legnagyobb gonddal állapítja meg a szerződésszegések és egyéb visszaélések tényeit, s azokból kiindulva mutatja ki ugyancsak pozitív tényekre alapítva a haszonrészesedés ígéretét vagy