Lengyel Aurél (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 10. kötet (Budapest, 1917)

8tí Büntetőjogi Döntvénytár. valóságát is s nincs egy eset sem az ítéletben, amelyben akár a visszaélés, akár a kötelességszegés, akár a megvesztegetés ténye csak feltevésnek, lehetőségnek volna kimondva. Mindezeket összefoglalva a kir. Kúria azon a nézeten van, hogy a kincstár kétségtelen kára és a megvesztegetés bizonyított ténye minden esetben az okozatosság viszonyában áll egymással és e két végpont közé sorakozik a visszaéléseknek az a tömege, amely láncolatos következetességgel állott elő a megvesztegetések, ígéretek előzményeiből. A védők a Bp. 385. §-ának 1. b) pontja alapján azért is éllek semmisségi panasszal, mert a védettjeik terhére megállapított bűncselekmények tévesen vannak minősítve; egyesek indokolása szerint azért, mert legrosszabb esetben a vádlottak cselekménye az 1915: XIX. tc. 10. §-a vagy a Blk. 470. §-a szerint lenne helyesen minősíthető. A kir. Kúria a most jelzett védelmi felfogást is felölelve, a minősítés kérdését egész terjedelmében felülvizsgálta, de a védelem e panaszait sem találta alaposnak. A kir. törvényszék ítéletének indokolásában, de a jelen ítéletben is kimerítően megállapíttatott ugyanis az, hogy a vádlottak úgy M.-t, mint Sz. őrmestert pénz és egyéb ajándékok segélyével arra bujtották fel, hogy a kincstárral kötött szerződéseik keretén belül a teljesítés elmulasztását, vagy a meg nem felelően történt teljesítést, szóval minden szerződésszegéseiket szándékos kötelességszegéssel nézzék el, sőt támogassák; vagy pedig a szerződésnek megfelelő teljesítése mellett is hivatali hatáskörükben oly visszaéléseket kövessenek el, illetve azok elkövetését tűrjék, amely visszaélések csak a két közhivatalnok az 1905: XIX. tc. 7. §-ában körülírt és az élelmezési fiókraktár kincstári árújának átvétele, felügyelete és kezelésére vonatkozó kétségtelen kötelességeinek szándékos megsértésével valósulhattak meg. Történtek tehát háború idején szerződésszegések (1915: XIX. tc. 1. §. és 2. 1. és 2. pontja) és ezekkel kapcsolatban az 1915: XIX. tc. 8. §-a szerinti kötelességszegések a vádlottak felbujtására. Ezeket a kir. törvényszék helyesen összefoglalt bűncselekményeknek minősítette az idézett tc. 2. §-ának 2. pontja értelmében. Történtek aztán ugyancsak a vesztegető vádlottak lelbujtására a két katonai hivatalnok részéről egyéb szándékos kötelességszegések is, amelyek a vádlottaknak a kincstári károsító előnyöket biztosítottak, visszaéléseiket eltűrték, de a vállalt szerződési kötelességek nem teljesítésével vagy nem megfelelő teljesítésével nem jártak. Ezeket a kir. törvényszék ítélete helyes jogi indokolással elkülönítette, önállósította. Amely vádlottnál pedig e bűn-