Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)
xxív Tartalommutató. Lap 350. §. 48. Vádlott annak az elhiresztelésével fenyegette a sértettet, hogy ez «sikaniroz», ami a közfelfogás szerint ürügyek és fogások kötekedő felhasználását és mások méltányos igényeinek ily módon való hátráltatását jelenti s ekként az ilyen híresztelés a kereskedő hírnevére káros visszahatásu lehet, ennélfogva a vádlott cselekményében a zsarolás tényálladéka fenforog „. „ „ „ „ „„ „ 78 172. Vádlott a sértetthez intézett levelében a sértettet 690 korona megfizetésére azzal szólította fel, hogy nem fizetés esetében módot fog találni arra, hogy a sértettet lehetetlenné tegye, mely mód abban állana, hogy vádlott az esetet a tőzsdén elbeszélve, ilyként figyelmeztetni fogja a kereskedőket arra, hogy sértett nem pontos szállító. A zsarolás czimén emelt vád elbírálásához szükséges annak megállapítása, hogy mi alapon tagadta meg a sértett a szerződésben elvállalt szállítási kötelezettségének teljesítését, mily jogalapra fektette a vádlott a 690 korona iránt támasztott követelését és mily eredménye volt az eziránt a tőzsdebiróság előtt a sértett ellen állítólag folyamatba tett pernek ? Megsemmisítés a BP. 437. §-ának ötödik bekezdése értelmében .... „ 292 XXVIII. FEJEZET. A sikkasztás, a zártörés, a hűtlen kezelés. 355. §. 89. Az óvadék jogi természete az, hogy biztosítékul szolgáljon az óvadékadó ellen, netán keletkező kártérítési és egyéb szerződésszerű igényekre nézve, de maga az óvadék nem szűnik meg az óvadékadó tulajdona lenni. Annak eltulajdonítása tehát, amely az óvadékadó beleegyezése nélkül akképpen történik, hogy az óvadékot az óvadékátvevő akkor, amikor annak visszaadása már esedékes, visszaadni nem tudja, szükségképpen jogtalan és mint ilyen a sikkasztás bűncselekményének megállapítására alkalmas.™ .... __ .... .... 157 174.1. Prolongálás czéljából adott váltónak ujabb váltókötelezettség létesítésére való felhasználása s nevezetesen a saját javára való leszámitollatása: sikkasztás __ .... _ 295 188. Eladási" bizomány-ügyletnél a bizományos kezéhez befolyó pénz a megbízó tekintetéből a bizományosra nézve idegen vagyon s annak a bizományos által jogtalanul való felhasználása: sikkasztás 320 358. §. 54. A bank fiókinlézetének helyettes pénztárnoka az ugyanezen intézetnél szolgai minőségben alkalmazott vádlottnak megolvasás végett pénzcsomót adott át; a vádlott ezt a pénzt, mely a bank tulajdonát képezte, elsikkasztotta. Sikkasztás esetében a sértett a jogtalanul eltulajdonitott dolog tulajdonosa lévén, a vádlottnak cselekménye csakis a bank képviseletére jogosított részéről tett indítvány folytán lett volna bűnvádi eljárás alá vonható™ .. ~ _ _ — — _ 89 359. §. 73. Vádlott ellen birói végrehajtások foganatosíttatván, bírói zár alá vétettek vádlottnak 944 K-ra becsült ingóságai, melyeket azonban vádlott az