Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)

200 Büntetőjogi Döntvénytár. lott fennálló tartozására S. E. és S. S.-né, szül. S. A. hitelezőinek azonnali lejáratra 3000 és 9000 K-róI váltókat adva, akarta azt, hogy nevezett hitelezői követeléseiket — vagyonára végrehajtást vezetvén — kielégítsék. Vádlott e czélzata tehát a másodfokú Ítéletben részletesebben is kifejtettek szerint hitelezői kielégítésére irányult s az meg is valósittatott, amennyiben azok vagyonát lefoglalták, elárvereztették s a vételár részben a nevezettek kielégítésére fordittatott. Ez alapon pedig vádlott tette a Blk. 387. §-ába ütköző bűncselekmény ; mert bár téves a kir. táblának az a fejtegetése, hogy anyagi csődnek az elkövetés idejében való fennállása nem lenne ez esetben feltétele a bűnösség megállapításának: vádlott bűnössége mégis meg volt állapítandó, mert a kir. tábla által valóknak elfogadott tények szerint nevezett vádlottnak már akkor, midőn S. E. és S. S.-né hitelezőiknek 3000 és 9000 K követeléseikre haladék nélkül érvényesíthető és vádlott czélzata szerint is érvényesítendő váltókat adott, nem volt annyi cselekvő vagyona, mely hitelezőinek követeléseit teljesen fedezte volna. Amidőn tehát ezt tudva, mégis eme hitelezők kielégítését eredményező tettet elkövette, tudta, hogy ezzel többi hitelezőinek kárt okoz. Ezeknélíogva L. Gy. vádlottnak tette a Btk. 414. §-ának 3. pontja alapján a Btk. 387. § a szerint csalás. A pótmagánvádlóknak S. E. vádlott terhére bejelentett semmiségi panasza alaptalan, mert az alsófoku bíróságok helyes okfejtéssel állapították meg, hogy a L. Gy. vádlottal szemben jogos követelését érvényesítő vádlottnak cselekménye meg nem állapítja a csalásban való bünsegédi bünrészességnek ismérveit. Az alaptalan semmiségi panaszokat tehát a BP. 437. §-ának negyedik bekezdése értelmében el kellett utasítani. Ellenben S. S.-né, szül. S. A. vádlottra nézve a kir. tábla ítéletét érintetlenül kellett hagyni, mert az a bejelentett perorvoslatokkal összefüggésben nem volt megvizsgálható. = Ad [. VT. ö. Curia 2777/1912. (BDtár VI., 105.) — Ad II. V. ö. Curia 4581/1910. (BDtár IV., 158.)