Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)
Büntetőjogi Döntvénytár. 2<> Az a körülmény, hogy a hamis tanúskodásra csábított egyén még csak 11 éves, magábanuéve nem akadály arra nézve, hogy tanuként kihallgattassék; az, hogy ily tanú koránál fogva meg nem eskethető, a Btk. 222. §-ában meghatározott bűncselekmény tényálladékára teljesen közömbös. (Ouria 1912 deczember 10. 8434/1912. sz. a. III. B. t.) A kir. Curia: A semmiségi panasz elutasiüalik. Indokok:.. A védő a BP. 385. §-ának 1. a) pontja alapján is jelenlett be semmiségi panaszt azért, mert a hamis tanuzásra való reábirás 11 éves gyermekkel szemben el nem követhető. Ez az érvelés azonban nem vehető figyelembe, mert a bizonyító adatok szabad mérlegelésének elvéből kifolyóan a tanuskodási képesség és kötelesség nincsen a tanú életkorához kötve s a tanú megidézéséhez és kihallgatásához a BP. 192. § a szerint csak az kívántatik, hogy feltehető legyen róla, hogy a bizonyítandó ténykörülményről saját észleleten alapuló tudomása van, az a körülmény tehát, hogy a hamis tanúskodásra csábított F. T. még csak 11 éves, magábanvéve nem lehet akadály arra nézve, hogy tanuként kihallgatiassék, az pedig, hogy ily tanú koránál fogva meg nem eskethető, a Btk. 222. §-ában meghatározott bűncselekmény tényálladékára teljesen közömbös. Ezek szerint a semmiségi panasz a BP. 385. §-ának 1. a) pontjára nézve is alaptalannak találtatott. 27. Lefoglalt dolognak (bárka) bérbeadása nem esik a Btk. 359. §-a alá. (Curia 1912 deczember 11. 8489/1912. sz. a. II. Bt.) A kir. Curia: A semmiségi panasz elutasittatik. indokok: A másodbiróság Ítélete ellen, a pótmagánvádló képviselője, a BP. 385. §-ának 1. a) pontja alapján semmiségi panaszt jelentelt be, mert vádlott abbeli ténykedésében, hogy a lefoglalt bárkát bérbe adta, a vádbeli bűncselekmény tényálladéka benfoglaltatik.