Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 7. kötet (Budapest, 1914)

40 Büntetőjogi Döntvénytár. E bűncselekménynek a vádlottak terhére való megállapítá­sát nem befolyásolhatja az a körülmény, hogy annak elköveté­sénél czéljuk a Sz. J. kézrekeritésére és megverésére irányult, amit V. L. lakásába történt behatolásuk után meg is valósítot­tak, mert a vádlottak részéről habár egyfolytában, de két kü­lönböző egyén, t. i. V. L. és Sz. J. sérelmére elkövetett bűn­cselekmények tényálladékai egymást nem fedik, azok tehát nem képeznek cselekményegységet, hanem a Btk. 96. §-ában fog­lalt előírás alá eső anyagi halmazatot létesítenek. Miután pedig a kir. tábla az anyagi törvényt tévesen alkal­mazta arészben, hogy vádlottakat a magánlaksértés bűntettének vádja alól felmentette, ítéletét a rendelkező rész értelmében meg­semmisíteni kellett. 25. A törvény a községi éjjeli őrök alkalmazásához és eljárásához hivatali eskü letételét nem kívánván, eskü nem tétele az éjjeli őrt hatósági közeg minő­ségétől meg nem fosztja. (Curia 1912. deczember 11. 8472/912. sz. a. IV. Bt.) A kir. Ouria: A semmiségi panaszt elutasítja. Indokok: A törvény a községi éjjeli őrök eljárásához hiva­tali eskü letétélét nem kívánván, az eskü esetleges le nem té­tele az éjjeli őrt hatósági közeg minőségétől meg nem fosztja; hogy pedig K. Gy. sértett éjjeli őr volt, az meg lett állapítva. Miután pedig kétségtelen, hogy a községi éjjeli őr hivatalos hatás­körébe tartozik a korcsmai záróra betartására való felügyelet s az éjjeli közrend és nyugalom ellenőrzése végett a község ut­czáin való őrszolgálat, s a sértett abbeli szolgálata teljesítése közben bántalmaztatott a vádlottak által, kétségtelen, hogy a bántalmazáskor a sértett hivatalos eljárásban volt. Hogy pedig a vádlottaknak a sértett éjjeli őri minőségéről tudomásuk volt, az a kir. tábla által meg lelt állapítva. Az alaptalan panasz tehát el volt utasítandó. ¥ ¥ = Curia: A Blk. Ifi5.g§-a nemcsak a közhivatalnokot, (Bik. 461. §.) hanem a közszolgálati leendőket állandó vagy esetről esetre nyert meghagyás folytán teljeMtő egyéneket is védi. (Grill Dtár VIII. (Hl) Fel nem esketett éjjeli őr: hatósági közeg. (U. o. 643.) Ahhoz, hogy valaki hatósági közegnek tekintessék, hivatalos eskü akkor kellék, ha ezt törvény kívánja meg. (BJ.T. XVI. 333.) Az 1890 :1. tcz. 148. §-a az utkaparó alkalmazása körül hivatali esküt kívánván meg, a fel nem esketett utkaparó nem hatósági közeg. [Curia 1877/1894.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom