Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 5. kötet (Budapest, 1912)

Büntetőjogi Döntvénytár. Amidőn azonban a szövetkezet ezen alapszabályoktól eltérő ­leg, egy nem tagnak, szövetkezeti tagságot szerezni nem is akard harmadik személynek, oly feltétel mellett ad 200 K névleges kölcsönt, hogy ennek ellenében 200 K-ás üzletrészt vásárolni és először ezt, csak azután, vagy azzal egyidejűleg a kölcsöntőkét lefizetni tartozik, amidőn a tagsági jogokat szerezni nem akaró adós, három éven át, a visszatartott 59 K 30 f-en íelül 450 + 121 K fizetést teljesítve, a valósággal 140 K 70 f. ere­jéig kézhez kapott kölcsönre még mindig 200 + 50 K-val tar­tozik, akkor a szövetkezet ügyvezető igazgatója az alapszabá­lyokra jóhiszemüleg nem hivalkozhatik, azért, mert nyilvánvaló, hogv az alapszabályok nem a fent idézett bevallott czélt, hanem azt a be nem vallott czélt szolgálják, hogy a kölcsönre szorult személyek, ezen alapszabályok leple alatt kizsákmányoltassanak. De elvesztette a vádlott az alapszabályokra való hivatkoz­hatás jogát azért is, mert mint az beismeréséből, a ((leszámíto­lási jegyzék)) és «értesités» egybevetett adataiból tényképen megállapítható, a vádlott az alapszabályok formai tartalmának megfelelőleg csak a 24 K üzletrészt, 4 K 20 f kamatot. 2 K beiratási dijat, 2 K tartalékalapot és 10 K biztosítéki alapot, összesen tehát 42 K 20 f-t vont le, ellenben 17 K 50 f össze­get oly czimeken vont le, amely czimeket az alapszabályok sem ismernek. A vádlott tehát e tekintetben is alapszabályellenesen járt el. Hogy pedig a sértett fél szövetkezeti tag lenni nem akart, ezt a tényt azon felül, hogy a józan belátás szempontjából fel sem tehető, hogy egy szorult vagyoni helyzetben levő egyén, a fent ismertetett módon lebonyolított kölcsön idején 200 K-I megtakarítani iparkodjék csak azért, hogy e megtakarilás tartama alatt súlyos kamatot és egyéb fizetéseket teljesítve, a valósággal kézhez vett kölcsönt, csak e megtakarítás tétele után, tehát hosszú évekre terjedő függéssel törlessze; a kir. tábla abból állapította meg, hogy a sértett fél és neje a főtárgyaláson egye­zőleg azt jelentették ki, hogy ők csak 200 K kölcsönt akartak felvenni, de a szövetkezetbe tagul állani nem akartak és alap­szabályokat sem kaptak; mert továbbá a kölcsönt lebonyolító T. F.-né azt vallotta, hogy nem is tudta, hogy ők a szövetkezet tagjai lettek, amit megerősít az első levonást feltüntető ((érte­sítésire vezetett feljegyzés is, mely szerint minden közelebbi meghatározás nélkül, a pénzt felvevő nő csak arról taníttatott ki. hogy 140 K 70 f lett neki kifizetve és hogy három hét múlva hetenként 1 K fizetendő; mert végül maga a vádlott sem állítja, hogy ő vagy bárki is, a sértett felet, vagy a helyette •eljáró nejét, a tagul állás és azzal egybekötött súlyos kötelezett-

Next

/
Oldalképek
Tartalom