Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 5. kötet (Budapest, 1912)

Büntetőjogi Döntvénytár. tése valósultnak nem tekinthető. — IV. A Curia mellőzte az alsóbiróság által alkalmazott 92. §-t, különös figyelemmel arra, hogy uádlott szegény­sorsú és nagy szükségben lévő ember sérelmére kö­vette el a bűncselekményt. (Curia 4 910 deczember 13. 2630/910. sz. a.) A budapesti kir. tábla: Az elsőbiróság Ítéletét megváltoz­tatja és U. L. vádlottat bűnösnek mondja ki az 1883: XXV. tcz. \. §-ában meghatározott uzsora vétségében, amelyet a vádlott az által követett el, hogy mint a ((Leszámítoló és hitelbank mint szövetkezet* ügyvezető igazgatója, N. T. F. magyar államvasuti mozdonyfűtőnek, ennek szorult anyagi helyzetét felhasználva, 1905 október 5-én 200 K összeget oly kikötéssel hitelezett, amely a szövetkezetnek engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által a nevezett adósnak vagyoni romlását előidézni alkalmas volt és oly mérvű, hogy az eset körülményeihez képest a szol­gáltatás és ellenszolgáltatás között szembeötlő aránytalanság mutatkozik. Ezért az idézett törvényhely alapján a Btk. 92. §-ának alkalmazásával, az 1892: XXVII. tcz.-ben meghatározott czélra ordítandó, a jelen ítélet jogérvényétől számított 15 nap, végre­hajtás terhe alatt, a budapesti kir. ügyészségnél fizetendő és behajthatlanság esetén 20 K-ként egy napi fogházra átváltoz­tatandó 300 K fő- és 200 K mint mellékbüntetésre ítéli. stb. Indokok: A vádlottnak, a sértett féllel egyező előadásából és a szövetkezet által adott ((leszámolási jegyzék»-nek, valamint a sértett által a főtárgyaláskor becsatolt «értesités»-nek adatai­ból a kir. tábla azt a tényt állapította meg. hogy a vádlott, mint a ((Leszámítoló és hitelbank mint szövetkezet)) ügyvezető igazgatója, a sértett félnek 1905 október 5-én azon feltétel melleit adott 200 K névleges kölcsönt, hogy 59 K 30 f. a köl­csönösszegből levonatván, a sértett fél valóságban csak 140 K 70 f-t kapjon kézhez. A sértett és nejének azon előadásából, hogy a kölcsön fel­vétele alkalmával egyaránt betegek voltak, a pénz ezért kellett, és hogy a betegállományban kezelt sértett helyett, a kölcsön­ügyletet is neje bonyolította le, továbbá a vádlott által beszol­gáltatott ((informácziók)) azon adataiból, amely szerint a sértett félnek egy szoba bútoron kivül semmi néven nevezendő vagyona nincs és neki 200—300 K-át csak az esetre lehet hitelezni, ha a váltókötelezettséget rajta kivül még mások is elvállalják, a kir, tábla azt a tényt állapította meg, hogy a feleség és két

Next

/
Oldalképek
Tartalom