Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 5. kötet (Budapest, 1912)

108 Büntetőjogi Döntvénytár. kedése mindig félbeszakította: ennélfogva a semmiségi panasz ebben az irányban is alaptalan. VI. Semmiségi panasz jelentetett be a BP. 385. §-ának 2. pontja alapján abból az okból is, mert vádlott cselekménye az osztr. Btk. 487. § a alá eső, s 493. §-a szerint (einfacher Arrest) elzárással büntetendő kihágást képez s vádlott büntetése a törvények rendelkezése ellenére állapíttatott meg fogházban. A fentebb kifejteltek szerint a vádlott terhére az alsóbbfoku bíróságok által megállapított cselekmények nem kihágást, hanem vétséget képeznek. A kérdés csak az, — a Btk. 12. §-a rendelkezésére figyelemmel, — hogy a rágalmazás vétségére alkalmazható, az osztr. Btk. 493. §-ában meghatározott szabadságvesztés büntetés, avagy a magy. Btk. 258. §-a állal előirt büntetés e az enyhébb? A kir. Curia felismerése szerint a magy. Bik. 258. § ában meghatározott büntetés az enyhébb, mert annak az elbírálásánál, hogy a hazai vagy a külföldi törvény által megállapított büntetés-e az enyhébb, nem a szabadságvesztés büntetés külső elnevezése, hanem főleg az a döntő, hogy a büntetés által a vádlottra háramló rossz melyik törvény szerint kisebb. Minthogy pedig a fenforgó rágalmazásra az osztr. Bik. 193. §-a egy hónaptól hat hónapig terjedhető szabadságvesztés büntetést állapit meg, a minimum tehát egy hónap, ezzel szemben a magy. Btk. 258. § a hat hónapig terjedhető fogházat és 500 frt pénzbüntetést állapit meg, ennélfogva tekintettel arra, hogy a magy. Btk. 25. § a értelmében a 258. §-a alá eső rágalmazás vétségének fogházbüntetése egy naplói hat hónapig terjedhet: ebből nyilvánvaló, hogy a fenforgó esetre a magy. Btk. által megállapított büntetés tekintendő enyhébbnek. Ennek folytán nem ugyan a védelem érvelése alapján, hanem a BP. 385. §-ának 2. pontjában meghatározott s hivatalból észlelt semmiségi ok alapján a kir. tábla ítéletének az oszlr. Btk. 193. §-a felhívásával megállapított szabadságvesztés büntetés megállapítására vonatkozó része meg volt semmisítendő, s a vádlott büntetése a rendelkező részben foglalt mérvben a magy. Btk. 258. § a alapján volt megállapítandó. Vádlott és védő semmiségi panaszának a BP. 385. § ának 3. pontjára alapitolt része, mint alaptalan, szinte el volt utasítandó, mert számos és oly nyomós enyhítő körülmények nem forognak fenn, amelyek a Btk. 92. §-a alkalmazását indokolnák.