Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 5. kötet (Budapest, 1912)

Büntetőjogi Döntvénytár. 85 Indokok: A Blk. 387. §-a szerint csalást követ el az adós, aki a Btk. 414. §-ában meghatározott cselekmények valamelyikét elköveti, ha ellene a csőd az előbbi törvényszakaszban megjelölt okból ki nem mondatolt. Az utóbb emiitett körülmény kivételével, mely nem is az adós tevékenységétől függ, a Blk-nek ugy 387,, mint 414. §-ába ütköző bűncselekmény tényálladéka azonos, minélfogva a vád alapjául szolgáló, a Btk. 387. §-a alá eső csalás a csalárd bukás egyéb alkotóelemeinek figyelembe vételével birá landó meg. A két bűncselekménynek bűntetté minősítésében is csak az az eltérés nyilvánul, hogy a Btk. 414. §-a szerinti csalárd bukás önmagában a kár összegére való tekintet nélkül büntettet képez, ellenben a Btk. 387. §-a szerinti csalás akkor minősül bűntetté, ha a csalás által okozott kár 100 K-t meghalad; de a kár mind a két bűncselekmény esetében azon vagyoni érdekveszte ség, mely az adósnak a hitelezők megkárosítására irányuló cselekménye következtében a hitelezőkre háramlott vagy háramolhatott ; a jelen ügyben tehát nem a feljelentést tevő sértettek követeléseinek összege, hanem azon érték képezi a kárt, melyet a vádlott üzletének eladása és egyes hitelezőknek a vételárból, esetleg a behajtott künnlevő követeléseiből történt kielégítése folytán a többi ki nem elégített hitelezőktől elvont. Ebből a szempontból kiindulva a kir. Curia az ügy eldöntésére nézve hiányosaknak találja az alsóíoku bíróságok megállapításait ; nevezetesen nem állapították meg az alsófoku bíróságok: 1, a vádlott cselekvő és szenvedő vagyoni állapotát, mely az üzlet eladása és az egyes hitelezők kielégítése idejében fennállott ; 2. azt, hogy a vádlott az elsőfokú ítélet indokolásában 1—13. tételek alatt felsorolt tőkekövetelésekre és járulékaira az egyes hitelezőknek szám szerint mennyit fizetett; 3. azt, hogy mennyit tettek ki a vádlottnak kinnlevő követelései, hogy azok mely időből származtak és hogy ?zok mennyiben fogadhatók el behajthatóknak s valóságos vagyonértéknek; 4. nem állapították meg tüzetesen azokat az adatokat, melyekből a vádlott fizetésképtelenségét következtették és 5. nem állapították meg a kár mennyiségét sem szabatosan, mert miután a hitelezőknek csőd esetében az adós vagyonából aránylagos kielégítésre van igényük, az elsőfokú Ítéletben megnevezett hitelezők részére kifizetett követelések öszszegéből az a rész tekinthető kárnak, mely az aránylagos kielégítési hányadot felülmúlná az esetben, ha az összes hitelezők követelései aránylagos kielégítést nyerlek volna, miből lolvóan viszonyítva a tartozások összegét a vádlott állal kielégített hitelezők követeléseinek összegéhez, megállapítandó az, hogy a kielégített hitelezőknek a vádlott összes vagyonértékéből, ennek aránylagos