Vargha Ferenc (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 5. kötet (Budapest, 1912)

62 Büntetőjogi Döntvénytár. dig a 2219/46. sz. nyereménykötvény adatott el; továbbá a III. számú Skonlrókönyv 134. lapján az eladási oldalon a 702. számnál bevezetett 2219/40. számot 2219/41-re, a 703. számnál a 2219/41. számot 2219/46-ra kijavította, az ekképp kijavított számokat tintával szándékosan leöntötte, ily módon a jelzett kereskedelmi könyveket meghamisította és ezeket, valamint az igy megszerzett nyereménykötvényt arra használta fel, hogy ezekkel a bajai kereskedemi és iparbank követelési joga a főnyereményhez igazoltassék, mindezeket azon czélból tette, hogy ezek által a nevezett banknak és magának jogtalan vagyoni hasznot szerezzen és e tettei által E. A.-t 898,800 K erejéig megkárositotla. A vád alapjául szolgáló eme tettek ugy a Btk. 381. §-ának 2. pontja szerint minősülő csalás bűntettének, mint a 403. §. 2., 4. pontjaiban meghatározott magánokirathamisitás bűntetteinek ismérveit kimerítik, e szerint nem tévedett a kir. tábla sem a bűncselekmény tényálladékának felismerésében (BP. 385. §. 1. a), sem a cselekmény minősítésében (BP. 385. §. 1. b), amennyiben vádlottat arra való tekintettel, hogy az egy szándékból s egy czél elérésére irányzott fenti cselekedetei miatt, melyek a Btk. két külön rendelkezését sértik, a Btk. 381. §-ának 2. pontjában meghatározott csalás bűntettében bűnösnek mondva ki, ezen §. alapján megbüntette; megjegyeztetvén, hogy miután a most kifejtettek szerint a vádlott cselekedetei a Btk. 95. §-a rendelkezéséhez képest egy cselekménynyé és pedig a súlyosabb tétel szerint minősülő csalás bűntettévé alakulnak, az eszmei halmazat megjelölése — ami különben a fenforgó esetben a vádlott érdekét nem sérti — felesleges. A kir. Curiánál tartott tárgyaláson a koronaügyész azon véleményének adott kifejezést, hogy W. S. vádlott terhére csupán a Btk. 403. § ának 2., 4. pontjaiban meghatározott magánokirathamisitás büntette állapítható meg, a csalás ismérveit azonban fenforogni nem látja s nem különösen a Blk. 381. § ának 2. pontja szerinti csalást, mert vádlott nem az őt alkalmazó bank bizalmával élt vissza. W. S. vádlott védője pedig azt vitatta, hogy a Btk. 381. §-ának 2. pontja szerinti csalás azért nem forog fenn, mert azt vádlott nem hivatala körében követte el, a Btk. 403. §-ában meghatározott bűncselekmény ismérvei pedig hiányzanak, mert vádlott szándéka nem okirathamisilás, de csalás volt, az okirathamisitás tehát, mint eszközlő cselekmény beolvad s mert különben is a hamis okirat bizonyításra nem használtatott. A kir. Curia ezeket a felfogásokat nem teszi a magáévá. A koronaügyészét azért nem, mert W. S. vádlott czélja, a kir.