Balogh Jenő (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 4. kötet (Budapest, 1911)

Büntetőjogi Döntvénytár. 88 ügyésznek kérdéstervezetéből kitűnik, a Btk. 258. és 259. §-ba üiköző rágalmazásra irányult, mindig kiemeltetvén a kir. ügyész indítványaiban, hogy a közvádló a per tárgyát képező állításokat nem tekinti a sértett fél hivatali kötelességeire vonatkozóknak. A főkérdés tehát a BP. 355. §-a értelmében e tényállás szerint volt szerkesztendő. Ez ügyállással szemben mi jogosultsága sem volt a védelem azon kívánságának, hogy a főkérdés a Btk. 2ő2., illetve 271. §-ban foglalt tényállásnak megfelelően télessék fel. Alaptalan a szóban levő semmiségi panasznak az a része is mely a bűnvádi vagy fegyelmi eljárás lehetőségének a kérdésből való kihagyását nehezteli. Eltekintve ugyanis attól, hogy a vád egyedül a közmegvetés lehelőségének körülményére van alapítva: a Btk. 258. §-a ezeket az elemeket vagylagosan teszi a rágalmazás alkatrészeivé s igy az egyik alkatrész kihagyása a \ádlottnak nem sérelmére, hanem előnyére szolgál. Az indítvány mellőzése miatt tehát a védő nem is érvényesíthet semmiségi panaszt (BP. 427. § ának második bekezdése ) S. vádlott védője a BP. 427. §-a 4. pontja alapján az általa javasolt kérdéstervezet el nem fogadása miatt használ semmiségi panaszt. E tervezet szerint az esküdtektől az lett volna kérdezendő: 1. hogy szerzőnek tekinthető-e a vádlott, 2. hogy tekintettel a S. T. 13. és 33. §-ra büntelhető-e vádlott, mint társszerző, 3. hogy az állított tények sértettet a közmegvetéshek tennék e ki. A panasz alaptalan. Arra nézve, hogy S. szerzője-e a bevádolt czikknek, a kérdés fel volt téve; hogy a szerzőség S. esetében a fordítási tevékenységre van értve, a vádiratra való utalással világosan be volt fejezve, arra nézve pedig, hogy a vádlottra nézve a kérdés csak egy kitételre szorittassék (a mint ez a védőnek a kérdéstervezetben foglalt indokolásában javasoltatik), mi ok sem forgott fenn, mert a vád mind a két vádlottat az egész czikkért terhelte ; végre az, hogy a czikk állításai valóságuk esetén a sértettet a közmegvetésnek tennék-e ki, illetve reá nézve meggyalázók-e, a S.-re vonatkozó kérdésekben is bentoglaltatik. Alaptalan végül I. vádlottnak és védőjének a BP. 385. §-ának 3. pontjára alapított semmiségi panasza is, mert a büntetlen előélet, mint egyedüli enyhítő körülmény, a Btk. 92. § ának alkalmazását nem indokolja. Mindezekhez képest a perorvoslatoknak vissza nem utasított részei a BP. 437. § ának negyedik bekezdése értelmében elutasitandók voltak. A koronaügyész azon indítványának, hogy az esküdtbíróság