Balogh Jenő (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 1. kötet (Budapest, 1907)
iO Büntetőjogi Döntvénytár. ugyan a BP. 313. §-ának, hanem azon eljárási elvnek megsértését, hogy a bizonyítékok teljesen előterjesztendők, ha egyedül a hibás szöveg olvastatott volna fel, a helyesbítés felolvasása pedig elmaradt volna. Ez azonban a fent előadottak szerint nem ugy történt. Az esküdtek mindakét szöveggel megismerkedtek; ;t bíróság kifejezetten meg is állapította, hogy melyik a helyes szöveg ; a kérdésbe a helyes szöveg vétetett fel; s minthogy az esküdtek ezenfelül a védő felszólalása által is figyelmeztetve voltak arra, hogy a helyes szöveget kell határozatuknál alapul venniök: a kir. Curia nyilvánvalónak találta, hogy az esküdtek a vád tárgyára nézve tévedésben nem voltak s hogy a hibás fordítás felolvasása az esküdtek határozatára befolyással nem volt. Minthogy pedig ily esetben még a valóban fenforgó semmiségi ok sem vehető figyelembe, (BP. 384 §-ának 3. bekezdése), a semmiségi panasz e része, mint alaptalan a BP. 437. §-ának 4. bekezdése értelmében elutasittatott. Tekintve azonban, hogy időszaki lapban elkövetett bűncselekmény esetén a közzétételre a BP. 574. §-a utolsó bekezdésének helyes értelme szerint maga a lap vagyis annak kiadója kötelezendő, az esküdtbíróság megsértette a BP. 385. §-ának 2. pontját, midőn a mellékbüntetés természetével biró közzétételre vádlottat kötelezte. Az ítélet e részét tehát megsemmisíteni s a törvénynek megfelelő Ítéletet hozni kellelt. * * — V. ö. Vargha Ferenc: fejtegetéseit Balogh. Edei Ülés, Vargha a BP. magyarázata IV. 38-30. I. és a BDiár VII. 134., 147. és 250. sz. a. közölt curiai határozatokat. A közzételre nézve v. ö. Edvi Illés Károly ellenkező fejtegetéseit a. o. IV. 378 -379. 31. A Btk. 331. §-a szerint a fegyveres lopás ismérve nem a fegyver tényleges használata, hanem a tolvaj fegyverzett volta. Az id. §. alkalmazandó azon tettesekre és részesekre is, akik a lopás elkövetésekor fegyvert nem viseltek, de akiknek azon körülményről a cselekmény megkezdése előtt tudomásuk volt. (Curia 1906 november 6. 9602 906. sz. a. IV. Bt.) . A kir. Curia: Az özv. L M.-né és L M. vádlottak védője semmiségi panaszának a BP. 385. §-ának i. a/és <>/v. L M.-né