Balogh Jenő (szerk.): Büntetőjogi döntvénytár, 1. kötet (Budapest, 1907)

Büntetőjogi Döntvénytár vádlott érdekében ugyanezen §. 3. pontjára, valamint L. M. vád­lottnak érdekében az írásban beadott indokokban ugyanaz ;i §. 1. c) pontjára is alapított része visszautasittatik; a most neve­zettek semmiségi panaszának többi része, s :i K. I. vádiolt védő­jenek, a V. I. vádlottnak és védőjének semmisééi panasza pedig elutasittatik. Indokol;: A védő, a védelemből kitetszően s az írásbeli mdokok szerint is a Bl\ 385. §. 1. b) pontja alapján azért hasz­nált semmiségi panaszt, mert özv. I.. M.-né es I.. ML \ádlottak r>ak több rendbeli az 1894 : XII. tez. 93. § a) pontja alá eső mezőrendőri kihágást követtek el, ily kihágások esetében pedig az ellopott dolgoknak értéke annak meghatározása végett, hogy lopás büntette forog fenn, egybe nem foglalható s a Btk. 337. §-a sem alkalmazható, de egyébként is a nevezett védettjei nem tudták azt. hogy F. és T.-nál forgópisztoly \ olt és a fegyvervise­lés nem is ;i lopás czéljából történt s azzal \eszély nem járt senkire s igy a minősítés kérdésében a kir. tábla a törvényt megsértette. Minthogy azonban a kir. tábla azon tényeket fogadta el valóknak, hogy F. és T. forgópisztolylyal felfegyverkezve, a többiek illetve özv. L-né és L M. erről tudomással birva, a Cz. F. czég szolgálatában álló K. I. és V. I. közreműködésével a a ezégnek sz—i gazdaságáról nyilt helyről 1904 októbertől 1905 deczemberig egyenkint meg nem állapitható esetben összesen 100 K értéket meghaladó gazdasági terményeket azon czél­ból. hogy azokat jogtalanul eltulajdonítsák, elvittek, és hogy L. M. vádlott eselekménye bűnösségének felismerésére szükséges behatással bírt; s minthogv eme tények szerint s tekintettel arra, hogy a vádlottak szándéka nyilvánvalóan a lopás folytatá­sára, tehát 100 K-án felüli kár okozásra irányult: nem forog fenn a védő által vitatott több rendbeli mezőrendőri kihágás tárgyai értékének a Btk. 335. §. szerinti egybefoglalása, hanem amá tények kimerítik a Btk. 333. §-ába ütköző, a 334. és 337. §-ok szerint minősülő egy folytatólagosan elkövetett lopás bűntettének alkotó elemeit, mert a Btk. 337. szerint a fegyveres lopás is­mérve nem a fegyver tényleges használata, hanem a tolvaj fegyverzett volta s az ilykép elkövetett eselekménynek agy a személyre, mint a vagyonbiztonságra nézve való veszélyessége, és mert az id. §. alkalmazandó azon tettesekre és részesekre is. akik a lopás elkövetésekor fegyvert nem őseitek, de akiknek azon körülmény­ről a cselekmény megkezdése előtt tudomásuk volt; igy tehát a kir. tábla nem sértette meg a törvényt akkor, amikor özv. L. M.-né cselekményét a Btk. 92. es 20. §-ok alkalmazásával a Btk. 333. S-ába ütköző, a 334. es 337. §-aiban meghatározott lopás vét­ségének, a h M. cselekményét a Btk. 333., 334.. 337. §-ái s

Next

/
Oldalképek
Tartalom