Polgárijogi határozatok tára. A Kir. Kúria hivatalos kiadványa, 8. kötet (Budapest, 1938)

sz. Biztosítási ügylet 95 Indokolásban érvényre jutott szempontok figyelmen kívül hagyásával a biztosított addigi jogállapotát súlyosbítani kívánta volna és épen ezért a K. T. 505. §-ának 3. pontjában megjelölt 30 napos határidőt a felhívással és utólagos teljesítési határidő kitűzésével kívánta pótolni. Itt ugyanis mindenekelőtt azt kell figyelembe venni, hogy a szerződő félnek a K. T. 505. §-ának 3. pontjában foglalt szabály hatályban léte idején volt és mostani helyzetét nem abból a szempontból kell összehasonlítani, hogy az előbbi szabályok hatálya alatt a szerződéses lejárat idején túl még további 30 napi törvényes utólagos teljesítési idő állt rendelkezésére. Ennek a végpontja ugyanis épen oly határozott időpont volt, mint a szerződéses esedékesség időpontja és elmulasztásával a szerződés szintén önmagától, felhívás nélkül megszűnt. Az összehasonlítás helyes alapja csak az lehet, hogy a felhívás kötelezettsége szempontjából volt-e a szerződő fél az 1927. évi X. tc. életbe lépte előtt előnyösebb helyzetben, már pedig ily kötelezettséget a K. T. 505. §-a sem ismert és a szerződő fél helyzete az elvi kérdés által érintett esetekben jelenleg sem hátrányosabb. Mindezek mellett az említett ellenvetéssel szemben áll az is, hogy a törvényhozó azzal, hogy a K. T. 505. §-ának 3. pontjában foglalt szabályt eltörölte, éppen annak adott kifejezést, hogy ezt általános szabályként fenntartani többé nem kívánja, hanem azokkal a rendelkezésekkel pótolja, melyeket a 9. és 10. §. kifejezett szavaiban felállított, tehát nem helyes törvénymagyarázati álláspont az, hogy a törvény az eltörölt szabálynak valamely hatályát azonkívül való terjedelemben, melyben a 9. és 10. §-ban kifejezetten fenntartotta, értelemszerűen mégis fennmaradottnak kívánta tekinteni. A törvény ellenkező értelmezése egyébként is a kockázat viselésének ellenérték nélküli, vagyis oly időre való meghosszabbítását jelentené, melyre már bírói úton díjat követelni nem lehet, amivel szemben ismét helytelen az az ellenérv, hogy a K. T. 505. §-ának 3. pontjában foglalt szabály hatályban léte idején, az ott megjelölt 30 nap alatt a biztosító ugyancsak díjfizetésre való igény nélkül viselte a kockázatot. A m. kir. Kúria ugyanis több ítéletében (P. 5362/1887., V. 209/902., V. 210/902. sz.) azt az álláspontot foglalta el, hogy a biztosító a díjfizetést erre a 30 napra is követelheti, azonban ettől